Zorall:
Miután elszabadultak az indulatok és egyre jöttek az italszállítmányok, lassan mindenkiben tudatosult, hogy most egyedül hagytak minket. Nagyon bátor emberek. Akarom mondani kentaur és isten.
Elhatároztam, hogy mindenképpen Hannah kedvére teszek, és első nap megpróbálok csak egy kicsit közeledni. Aztán jött egy rumszállítmány és máris elfelejtettem, hogy mit is akartam eredetileg. Igen, kissé oda vagyok a rumért. És hogy kedvenc színészemtől idézzek: „A rumot, azt miért?”
- Mennyit ittál? - nézett rám Hannah, mikor közeledtem felé.
- Csak egy kicsit. - Mutattam az ujjaimmal, amikből kezdett egyre több lenni. - Kérsz?
- Mit? - Vonta össze szemöldökét. Oh, az a szépen ívelt szemöldök! Olyan gyönyörűen megy félhosszú fehér hajához. Igen, az a haj, olyan, mint a frissen esett hó. Vagy, mint a tej. Na nem a vízilóé, neeem! A vízilóé rózsaszín! Várjunk csak, hogy keveredtem a vízilóig? Jah, igen! A haja.
- Mit csinálsz? - Nézett rám Han azzal a jég tekintettel, mikor elkezdtem simogatni a haját.
- Olyan selymesen puha, és milyen szépen, lágyan omlik a válladra, oh és azok a szemek! - Kiáltottam fel és nem engedtem el a lány tincseit. - Felnyársalod a szívem, és számkivetettként fogok élni, ha nem mondasz nekem igent! Könyörgök! - Térdre borultam. - Légy a szívem egyetlen csücske és sose válasszon el minket egyetlen szerelem isten se!
- Zorall, szerintem menj és feküdj le aludni. - Segített fel a földről.
- Nélküled oly üresek az álmaim. Te angyal vagy, ugye tudod? Egy nagyon gonosz angyal, aki ellopta a szívemet, és nem akarja vissza adni!
Hannah a hátamnál fogva lökdösött az Árész bungaló felé, miközben gyanúsítgattam. Hirtelen egy félvér viharzott el mellettünk egy tálcával a kezében, én pedig szépen lekaptam róla egy pohár piát.
- Hubikóla. - Nyomtam a meglepett lány kezébe a poharat és elsétáltam.
Másnap halálos fejfájással ébredtem... Egy csónakban.
- Mi a..? - Káromkodtam el magam, mikor felkeltem.
Körülnézve jóleső érzéssel töltött el az a gondolat, hogy nem csak nekem nehéz ez a reggel. Például egy Íriszes és egy Tychés a parton feküdt a homokban összeölelkezve, és aludtak. Visszanéztem a csónakba és sajnálattal láttam, hogy az én alvótársam csak egy pohár volt, amibe mikor beleszagoltam rá jöttem, hogy én nem emlékszem semmire a tegnapból.
- Óh istenek! - Néztem az égre, de rögtön a szemem elé kaptam a kezem, mivel Apolló már gondoskodott arról, hogy mindenki felkeljen. - A fenébe.
Elindultam hát az Árész kabin felé. Az ágyamhoz. Az én egyetlenem. Azt terveztem, hogy ledőlök aludni és majd csak felkelt valaki... Egyszer biztos.
A táborban most nem volt akkora az élet és bár elmúlhatott dél is még az Apollónosok se voltak csúcsformában. Szerintem mindenki a saját kabinjában van és segítséggel próbálja összerakni a tegnap estét, vagy valahol a tábor környékén alszik. Ez alól természetesen kivételt képezett a Niké bungaló, aminek a lépcsőjén már (vagy még?) kint ült Kim, Keith és Ridien.
- Ti nem aludtatok? - Álltam meg, mert reméltem, hogy ők kissé felvilágosítanak majd az estével kapcsolatban.
- Én nem. - Vágta rá az újonc és rámutatott testvéreire. - Ezek józanul is hangosan dugnak, na még ha részegek!
Erre a kijelentésre kapott egy tockost Kimtől.
- Nem voltunk részegek, csak kissé becsíptünk. - Világosította fel őt Keith is nagy testvérhez illően.
- Öhm… nem tudjátok véletlenül, hogy hol lehet Hannah? - Néztem körül, mintha bármelyik pillanatban előjöhetne az egyik sarokból.
- Nem láttam este óta. - Vont vállat Keith.
- Nem említett engem egész véletlenül? - Kérdeztem és közben a halántékom dörzsölgettem, mert rohadtul fájt.
- Csak annyit mondott, hogy a kezébe nyomtál egy poharat azzal a felkiáltással, hogy „hubikóla!” és leléptél. - Emlékezett vissza az estére Kim.
Valami kezdett felsejleni a ködben, ami a sok pia miatt az agyamra telepedett, de csak annyi ugrott be, hogy én térdelek. Ami elég furcsa emlékkép volt.
- Köszi a segítséget! - Intettem és már léptem is tovább, mert tényleg nagyon lüktetett a fejem. Eh, ez a másnaposság!
Pár perccel később a bungaló előtt álltam és nagyot sóhajtva benyitottam az ajtón. Ami látvány a szemem elé tárult! Na arra nem számítottam! Valami furcsa nyöszörgés és nevetés keverék hagyta el a torkomat és a számra kellett tapasztanom a kezem, hogy ne vihogjak fel hangosan. Alex és Jake egy ágyban feküdtek. Ez nem is volt olyan meglepő, de az annál inkább, hogy Alexen csak egy kis melltartó és egy bugyi volt, míg Jake egy boxert viselt csak. Így aludtak egymás mellett és éppen meg akartam örökíteni a pillanatot, mikor Alex kezdett ébredezni és úgy voltam, hogy jobb nem kekeckedni vele. Gyorsan behúztam az ajtót és a fülemet rátapasztottam a fára. Azért kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből.
- Na reggelt Zorall! - Köszönt rám Hektor másnaposan. Ahogy látom ő sem volt toppon. - Megyek és alszok egyet. - Ásított.
- Ide te be nem teszed a lábad! - Suttogtam és mutogattam neki, hogy jöjjön közelebb, de hát mutogathatsz egy másnapos, vagy még részeg embernek akármit! Nem fogja érteni.
- Mi a fenét csinálsz!? - Arrébb akart tolni, hogy bejusson. - Engedj már be!
- Kuss! - Vágtam tarkón.
- Mi van Zorall? Még mindig piás vagy? Miért nem mehetek be?
Ekkor bentről egy hang szakította félbe barátom monológját.
- JAKE!!! - Alex hangja kissé dühösnek, de egyben hisztérikusnak is hatott.
Végre Hektor is befogta és leguggolt az ajtó mellé, hogy neki is legyen hely a hallgatózásra. Nem is kellett sokat várni, mert egy kis szöszmötölés után egy nagy csattanás jelezte, hogy Alex nem találta el Jaket.
Hektorral felröhögtünk és még mielőtt rájöhetett volna Alex, hogy ott voltunk, már le is léptünk.
Út közben Ryan viharzott el mellettünk és még mielőtt szólhattunk volna neki, már el is tűnt.
- Ez a sokk egy életre megmarad Alex-ben. Remélem ezen túl nem lesz olyan... - Körülnéztem, majd Hektorhoz fordulva rájöttem, hogy magamban beszélek. Gyorsan abba hagytam, még mielőtt valaki észreveszi.
Ekkor jött szembe velem Izabella, az ember lányka, aki átlát a ködön és elég furcsa viszonyt ápol a mi kis isten barátunkkal. A kedvesebbikkel.
- Merre? Merre? - Kérdeztem és kezdtem feléledni. Bár kellett volna egy kis alma lé, hogy teljesen magamhoz térjek.
- El. Gyorsan. Mielőtt észreveszi, hogy megléptem mellőle. - Vörösödött el az arca, és ahogy ránéztem ő se sokra emlékezhet a tegnapi napból.
- Mit tettetek? - Pillantottam kócos hajára és a pólóra, amit látszik, hogy a nagy sietségben kifordítva vett fel.
- Azt hiszem... - Fordította el a fejét és körülnézett. - Menjünk a kajálda felé, ott talán nincsen senki.
El is indultunk és csendben tettük meg az utat. Most már tényleg kíváncsi voltam, hogy mit tettek olyat, ami ekkora baj.
- Na, Iza! - Ültem le az asztalomhoz és elvettem egy kis almalevet. - Mit tettetek, ami olyan nagy gond?
- Az úgy volt... - Próbálta húzni az időt, de szerintem hamar le akarta tudni a beszélgetést, mielőtt a többiek is megérkeznek. - Lefeküdtem Maddox-szal.
Kiköptem az italt, amit éppen hogy csak bevettem a számba.
- Hogy mit csináltatok? - kerekedtek el a szemeim. Ilyen sem fordult még elő a Félvér táborban.
- Lefeküdtem egy istennel. - Sóhajtott fel és nem tudtam, hogy most a tegnap esti teljesítményére utal a jelzővel, vagy csak azért mert tényleg egy isten?
- Ajajj… - Ennyit tudtam hozzáfűzni. Se többet, se kevesebbet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése