Mellékszereplők

Keith Kirkland
"Inkább hulla legyek, minthogy negyvenöt évesen a Satisfactiont énekeljem."


Tipikus őrült, határozottan legyőzhetetlen, valamint a végletekig bulizós fajta. Kissé talán kibírhatatlan, és túlságosan is magabiztos, de ha te is minden versenyt megnyernél, tuti, hogy magabiztos lennél. Olyan tizennégy éves korában kerülhetett a táborba, addig Angliában élt, azon belül is Bristolban, az apjával, majd miután a szörnyek rájuk rontottak tovább álltak az Egyesült Államokba, és ott próbáltak normális életet élni, ám hamar kiderült, hogy ez Keith mellett lehetetlen. Pedig az apja nagyon büszke volt rá, hiszen az egész lakás díjaktól, érméktől, és serlegektől csillogott, mind-mind arany színben. Aztán, ahogy bekerült a táborba nem ártott volna letörni azt a hatalmas csőrét, de inkább csak tovább fényezték, így lassan már azt hiszi, hogy neki mindent szabad. Jól harcol, vicces, halál laza, és semmitől sem hátrál meg, nem mellesleg a csajok is felfigyeltek rá, bár Keith egyelőre csak a húgát akarja észrevenni, vagyis Kimet, aztán kitudja, hogy meddig marad ez így, de amíg meg nem unják egymást addig biztos. Fegyvere Uictoriam, vékony, könnyű és kicsit hosszú kard, melynek markolatán egy sas ábrázolódik ki, szemei borostyánból vannak. Egyéb érdekesség róla, hogy szívja a szörnyek energiáját, így gyorsabban visszajuttatja őket a Tartaroszba.

Abby Roberts
"Legyél szivárvány valaki esőfelhőjében." 


Abby a Szivárványlány. Igazából csak azért lett ez a név ráaggatva, mert Írisz, a szivárvány istennőjének a lánya. Testvérével Jamesszel ellentétben, ő imádja a színeket, és gyönyörűen tud rajzolni, valamint festeni. Nagyon jó érzékkel rendelkezik a színek összeválogatásához, és lenyűgözi őt egy naplemente, de még az ég felé kanyargó füst is. A tűz, a parázs, a víz, a szélben repülő színes falevelek ősszel, télen, amikor minden fehér, mind az ő világa. Hihetetlenül nagy emberbarát, és nem éppen a legjobb emberismerő, de azért próbálkozik. Sokan szeretik őt küldetésre vinni, mert nyugodt, képes harcolni, és az Írisz üzenetre sem kell drachmát költeni. A fegyvere egy aranybevonatú tőr, de talán inkább késnek mondható, mert tőrnek elég rövidke.


Dee Horan
" Ha a természetet fogadod tanítómesteredül, azt tanítja,amit kiakarsz hallani a szavából."


Dee egy kicsit talán túlságosan is magának való leányzó. Meg talán a természetnek. Démétér lányaként imád kint lenni a szabadban, és virágokat öntözni, vagy éppen az eperágyásban lenni, ahol a jelenlététől az eprek csak még jobban érzik magukat. Nem éppen emberkedvelő, az állatokkal sokkal jobban szeret "beszélgetni", mert velük legalább nem tud összeveszni. Fegyvereként a varázserejét használja, indákat tud növeszteni, amely lefogja az ellenséget, de az íjjal is egész ügyesen bánik, így azt is nyugodtan a kezébe lehet adni, mert eltalálja az ellenfelet.



  
Rina Holmes
"Sokan azért nem kapják meg, amit akarnak, mert félnek kimondani, hogy mit akarnak."


Rina a Héphaisztosz bungaló egyetlen női lakója, így mondanom sem kell, hogy a testvérei úgy vigyáznak rá, mintha minimum porcelánból lenne. Persze Rina nem túlzottan ad arra okot, hogy félteni kelljen őt, mellesleg a műhelyben is tök egyedül csinál mindent, de azért, ha be kell fenyíteni egy srácot, az összes testvére ugrik, hogy megtegye. Alapból egy kissé bizalmatlan az idegenekkel szemben, de erről csak is két szőke napsugárgyerek tehet, akik nem más, mint Ryan és Riley, mert kisebb korukban egy kicsit ráijesztettek Rinára. Mondanom sem kell, azóta nem áll le beszélgetni mindenféle gyerekkel, akik valami hülyeséget állítanak, vagy éppen csak túl gyanúsan közelednek felé. Egyébként nagyon szerethető, és nyugodtan oda lehet hozzá menni beszélgetni, hiszen eléggé társalgós típus, ha már egyszer megismerted. Viszont hozzá kell tenni, hogy egy kissé érzékeny lányról van szó, így ha összetöröd csak annyit javasolok neked, hogy fuss, fuss, mintha az életed múlna rajta. 

Minne Evans
"Ha túl sokáig hajszolod a bosszút, a végén még teljesen felemészt és megszűnik körülötted a világ."



Minne a bosszú gyermeke, és imádja megbosszulni az emberek tetteit. Nem érdemes őt összetörni, megbántani, vagy akár csak egy rossz szót szólni neki, mert akkor hozza az ollóját, és netán a hátadba támad kedve állítani. Kicsit egy szociopatához lehetne őt hasonlítani, valamint remek sorozatgyilkos válhatna belőle. Bár pszichológusnál még nem járt, és továbbra sem szándékozik, valószínű, hogy személyiségzavara van, mert az egyik pillanatban kellemesen lehet vele beszélgetni, míg a másikban teljesen bekattan, és az ollójával hadonászik. És bármennyire is keltette eddig egy elmebeteg gyilkos látszatát, fél lábára sánta, így nehezen tud bárki után rohanni, de azért jobban teszed, ha vigyázol vele.

Ray Graham
"A mázli hosszú távon, már képesség kérdése."


Túl nagy mázlista. Ennyi, kész. Mivel Tyche fia, képességéből adódóan szerencsés, leginkább pedig így is a véletlen szerencse jellemző a srácra. Ha eltekintünk attól, hogy piszkosul mázlista, és ha versenyzünk vele, akkor akár az utolsó helyről is felhozhatja magát, akkor egy határozottan optimista srác bújik elő, aki nem utolsó sorban egész kedves, és akár még jó beszélgetőpartner is válhat belőle. A fegyvere a szerencséje lenne, de ha esetleg az elhagyja, akkor vészhelyzet esetére megtalálható nála egy mennyi bronzból készült kard.

Arion Maras
 "Nincs semmi rossz az örök semmiben, ha az ember az alkalomhoz illően van öltözve!" 



Talán ő az egyetlen félvér a táborban, aki valóban Görögországból származik. Az anyja egy görög nő volt, az apja pedig Árész, a háború istene. Amerikába Árész vitte őt el, miután az anyja meghalt, és hagyta őt ott a Félvér-táborban. Az élet nem túlzottan jött be neki, Alex nem egyszer utasította őt vissza, a testvéreit sosem szívlelte igazán, és így sem sokan álltak át az ő oldalára, ha mégis, maximum csak azért, mert már elegük volt Kheirónból, vagy a testvéreikből, vagy... Alexből. A tartózkodási helye most éppen ismeretlen, ám annyit lehet tudni, hogy letáboroztak valahol az USA keleti részén, egy erdőben. A fegyvere a egy pisztoly, ám ha valaki dob neki egy kardot azzal is gond nélkül harcolni fog.


Hektor Badrich
"A legjobb barátomnak és nekem hasonló az ízlésünk, ő bír engem és én is bírom magamat."


Én azt mondanám rá, hogy őrült. Szeret bulizni, imádja a hülyeségeket, túlságosan is bevállalós, főleg ha került már bele egy kis pia is. A piát egyébként nem bírja a legjobban, de ez betudható annak, hogy keveset eszik, és a többi sráchoz képest egészen alacsony is. Vicces, imád viccelődni, imádja szekálni az embereket, főleg Alexet. Tipikusan az a fajta, aki első látásra esik szerelembe, de nem is nagyon szokta hagyni, hogy ez plátói legyen, mert általában bepróbálkozik a lánynál, bár vannak kivételek, amikor nem mer odamenni. A legjobb haverja Zorall, és ha eddig egyedül nem lett volna elég nagy barom, akkor ketten már megállíthatatlanak, és annyi hülyeséget, amennyit ők képesek együtt összehordani, más csak nehezen tud. A fegyvere pedig az egója, és a szarkazmusa, na meg annyira hülye tud lenni, hogy az már fáj, de ettől függetlenül egy Erisz nevű kardja van, amit egy cigicsikkbe rejtettek el. Azért ez ötletes, nem?

Kim Morgen
"Nyelvében él a nemzet, de a nyelvével még senki sem nemzett."


Valójában egy földre szállt angyal lett volna, de aztán idekerült a táborba, meg persze Keith mellé, és ennek az angyaliságnak szépen vége szakadt. Nem mondanám, hogy Keith molesztálta volna őt, vagy bántotta volna, inkább csak annyit, hogy cigit adott a kezébe, vízipipát, és persze mindenféle alkohol tartalmú italt mutatott meg neki. És így lett Kim Morgen szépen, és lassan elrontva. Aztán meg később már nem csak a testvéri kapcsolat fejlődött ki közöttük, hanem szépen lassan egymásba szerettek, mellesleg képtelenek élni a másik nélkül. Mivel mindketten Niké gyermekei, ezért mindig és mindenben versenyeznek, aztán persze döntetlen lesz, és csak néha van az, hogy az egyikőjük megnyeri a versenyt. Kim utálja ha veszít, főleg Keith ellen, de ez ritka eset. Éppen ezért ez az egyik fegyvere, hogy mindig győz, meg persze van egy tőrje végszükség esetére, melynek neve Jack. Igen, a Jack Daniel's miatt.

James Blomquist
"Ha hatalmamban állna uralni a színeket, fekete-fehérré változtatnám a szívemben lévő kettős érzést."


James talán Írisz egyetlen olyan gyermeke, aki nem szereti a színeket, és inkább egy fekete-fehér birodalomba menekül. Persze ennek is megvan a maga története. Nagyjából nyolc-kilenc éves lehetett, amikor megtudta, hogy félvér. Ez nem is sokkolta őt, mindig is érezte, hogy valami nem teljesen olyan vele, mint a többi gyerekkel, ám egy sokkal nagyobb és rosszabb dolog tárult fel ezzel a szeme elé. Az a nő, akire eddig anyjaként tekintett, valójában csak a nevelőanyja, a nővére csak a féltestvére, és Írisznek pedig nem fogja tudni megbocsájtani, hogy egy házas férfival kezdett, és elbűvölte az apját. Ezzel egyhuzamban az apját is tiszta szívből megutálta, és azóta csak a nővérét, és nevelőanyját tekinti csak családjának. Meg Abbyt, a félvér testvérét, de ez már megint más kérdés. Életében egyszer sem bízta másra azt, amit ő maga megcsinálhatott. Ismétlem, egyszer sem. Kegyetlenül őszinte. Nem valami jó társaság, mert attól függetlenül, hogy akár könnyen el lehet vele beszélgetni egy hatalmas nagy realista. Nem látja a dolgok jó, vagy rossz oldalát, csak a valóságot veszi észre. Nagyon jó a következtető képessége, és imádják őt küldetésre vinni, mert egyszerűen lehetetlen az, hogy ő bárkit is hátráltasson. Ezek mellett lusta is tud lenni, és a maga feladatait tökéletesen ellátja, másét nem. Szimplán csak arról a félvérről van szó, aki túlságosan magányos farkas ahhoz, hogy jobb kapcsolatban legyél vele, a magány a lételeme, viszont tanácsadónak sem utolsó. Fegyverét Ensamhetnek hívják, ami svédül annyit jelent, hogy magány. Egy hosszú, és nehéz kardról van szó, melynek színe éj fekete.  James viszont csak Ensamhettel képes harcolni, mert a könnyű kardokkal nem tud  ugyanolyan találatokat beadnia. Különlegessége az, hogy a penge mérgezett, és nem lehet róla letisztítani a mérget. Erős, és kábító a sújtása, biztos vagyok benne, hogy nem szeretnél James útjába kerülni. Egy zsebórában van elrejtve. 



Lauren Laakkonen
"Azt hiszem jobban teszem, ha most alszok."



Lauren, vagy Lauri, igazából teljesen mindegy, az egyik az angolosított neve, a másik pedig az eredeti finn. Mert, hogy nem Hannah az egyetlen félvérünk, aki Finnországból származik. Szóval Lauri? Nos, Hüpnosz fiáról beszélünk, aki egyáltalán nem hazudtolja meg saját magát, rengeteget alszik. Ám az álmok egy teljesen más világot tárnak elé, ahol gyakran látja az Isteneket, vagy a halottakat. Ezenfelül az emberek emlékeibe is belelát, az álmaikat pedig képes irányítani. Ha esetleg mégis ébren van, akkor nagyon hasznos tagja tud lenni a csapatnak, leszámítva azt az apró képességét, hogyha ő álmos, akkor általában a körülötte lévők is azok lesznek, és a hosszú megbeszélések hamar futhatnak át délutáni csendes pihenőbe. Alapvetően egy nagyon intelligens srácról beszélünk, aki gyakran morcos, főleg akkor, ha felébresztik, de a kedvesség és a szeretet sem hiányzik belőle, csak ezt nem biztos, hogy minden embernek képes megmutatni. Nos, összefoglalva? Mindig álmos, mindig morcos, de néha kis aranyos, és igazán szerethető srácról van szó. Ez lenne Lauren. Ja, és a fegyvere? Nincs túl nagy szüksége fegyverre, ha az ellenfele egy csettintésére elalszik.

Martyn Scholze
"Nem vagyok ingerült! Az ajtót azért csaptam be  mert ott volt egy méh."


Ismerős a neve, mi? És sajnos nem csak neked. Mindenki kedvenc - hah! Nagy szart kedvenc - cseh sráca ismét a tábor területén belül. Hogy miért ment el? A durva tudat hasadása miatt sokszor nehéz kezelni amire még rátesz néhány lapáttal az agresszív megnyilvánulása is, de ugye ez Árászéknél nem nagy meglepetés.


Caleb Lovegod

"Amit egy "hős" a velünk született létfenntartási ösztön fojtott sikolyai közepette tesz meg, azt a pszichopata talán teljes csendben végzi el, és még csak nem is izzad."


Történetünk új gonosz szereplője. Egy igazi sármos pszichopata. Régen a táborba tartozott, amíg a saját anyja Nemeszisz rontást nem tett rá és a halálba nem küldte. Mit takar a rontás? Azt, hogy először csak éjjelente öldökölt, majd ez egyre rosszabb lett. Kheiron nem akarta őt megöletni, ez túl kegyetlen lett volna tőle. Ám egy nap, mikor egy utolsó próbálkozást akartak volna tenni a gyógyulása érdekében. A féltestvére megölte.  Hogy hogyan tért vissza a táborba? A gyilkosa hozta vissza titkos fegyvernek. A megjelenésével, mindenki élete felfordult. Fegyvere egy karó, amivel imádja megkínozni áldozatait, de akár egy könyvvel is eltudná intézni a kiszemeltjét.  



Istenek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése