Igen én is belinkelek egy számot most, mert ehhez a részhez kell :D
Jake:
Elszúrtam. Hogy a fenébe lehetek ennyire idióta? Az éjjel nem aludtam semmit se, csak forgolódtam és gondolkoztam, hogy hogyan engeszteljem ki Alexet. Őszinte leszek. Semmire se jutottam.
- Jake! Jól vagy? - kérdezte Abby aggódva.
- Igen, persze csak nem aludtam valami jól az éjjel.
- Tudok segíteni? - váltott komoly hangnemre.
- Nem hinném - mosolyodtam el halványan, majd leültem a Hermész asztalhoz.
Egy falat sem ment le a torkomon. Úgy éreztem, hogy Alex nélkül egy nagy nulla vagyok. És az is voltam.
Kezemet a homlokomra támasztva agyaltam. Míg egy ismerős hang fel nem riasztott.
- Beszélnünk kéne.
- A-Alex. Én annyira... - kezdtem volna bele a bocsánatkérésbe, de félbeszakított.
- Ne itt! Beszéljük meg ezt egy nyugodtabb helyen.
- Oké - egyeztem bele.
A nyugodt hely a tópart volt. Itt találkoztunk először. Akkoriban kaptam meg az iPhonom és csak arra koncentráltam sétálás közben. Várható volt, hogy nekimegyek valakinek, de arra nem számítottam, hogy életem szerelmének.
- Gondolom most az első találkozásunkra emlékeztél vissza - szakította félbe emlékeimet.
- Nem tagadom.
- Jake. Térjünk a lényegre. Úgy érzem, hogy ezt be kéne fejeznünk - nézett mélyen a szemembe.
- Mit értesz ez alatt?
- Azt, hogy... - akadt el.
- Nem. Ne mond ki! NEM!
- Nekünk... - folytak lefele a könnyei.
- Alex, kérlek nézz rám. Figyelj rám. Szeretlek érted? Szeretlek! - vettem a kezeim közé az arcát és megcsókoltam.
- Nem lehet - tolt el magától. - Ne nehezítsd meg a búcsút. Szakítanunk kell Jake. Ez így nem lesz jó, mi nem illünk össze.
- Mi az, hogy nem illünk össze? Ne mond ezt. Ez nem igaz.
- Sajnálom - suttogta, majd sarkon fordult és elrohant.
Összetörten rogytam le a földre. Fájdalmamban kiáltottam, tomboltam. Nem akartam elhinni. Reméltem, hogy ez csak egy álom. De kicsit sem volt az. Összeszedtem minden erőmet és a Niké kabin felé indultam. Mikor odaértem bekopogtam az ajtón. Néhány másodperc múlva Keith nyitotta ki, aki meglepetten fogadott.
- Ember, te meg hogy nézel ki?
- Neked is csá. Van piád? - kérdeztem élőhalott hangon.
- Ez kérdés volt? Egyébként meg mitől vagy így kibukva? Még dél sincs.
- Alex dobott - mondtam szinte suttogva.
- Akkor valami ütős kell - jelentette ki, majd elviharzott.
Nem kellett rá sokat várnom, amint visszatért kezembe nyomta az üveget és figyelmeztetett arra, hogy három korty után kidőlök tőle. Nem túlzottan érdekelt, csak felejtsem el ezt a fájdalmat. Megköszöntem az "adományát", majd visszamentem arra a helyre, ahol megdobogtatták, később pedig összetörték a szívem.
Csak annyit mondok, hogy Keithnek igaza volt. Teljesen kiütött. Annyira emlékszem, hogy leültem, kibontottam az üveget aztán ittam. A többi pedig már képszakadás. Totál másnaposan ébredtem fel. Már sötétedett, mikor kinyitottam a szemem.
- Jake! A rohadt életbe már mindenütt kerestünk - futott felém Zorall és Hektor.
- Miről van szó? - kérdeztem ásítva.
- Alex nincs magánál! - magyarázta Zorall.
- Igen tudom. Nem értem, hogy miért kellett elhagynia.
- Nem! Úgy értette, hogy eszméletlen! - szólalt meg Hektor is.
- Pontosan. Eszméletlenül dilis.
- Ahh a picsába már! Te érthetetlen, másnapos barom! Elájult! - ordította a képembe Zorall.
- H-Hogy mi?! - eszméltem fel.
- Na végre, hogy felfogtad! - mondták egyszerre.
- Miért nem ezzel kezdtétek ti idióták? - álltam fel idegesen.
- Erre inkább nem mondok semmit se, mert nincs időnk veszekedni - zárta le Hektor a témát.
Alex a Nagy Házban volt, Kheiron pedig az ágya mellett állt és vizsgálta. Az arca nem mondott sok jót. Mikor végzett nagyot sóhajtott.
- Hogy van? - kérdeztem türelmetlenkedve.
- Attól tartok, hogy nem túl fényesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése