Most komolyan menjünk vissza?

Ryan

   A Nap már lement, a Hold pedig erős fénnyel világított. A mai estén fényesebb volt, mint szokott lenni. Valószínűleg Artemisznek ma jó kedve van, ami csak annyit jelenthet, hogy Apának ma eszébe sem jutott őt zaklatni. Ritka alkalmak egyike. Viszont az, hogy a Nap lement, több dolgot is jelentett. Lassan ránk fog törni az álomkór. Ezt mindig is utáltam abban, hogy Apollón fia vagyok. A Nappal együtt térek nyugovóra és vele együtt kelek fel. Természetesen, ha szeretnék, fent maradhatok tovább is, és szokás szerint fent is maradok, csak álmosan. Riley is hasonlóan szokott tenni, de ő még rosszabbul viseli az éjszakázást, mint én magam. Nem mellesleg félvér létére sem érzi magát biztonságban a sötétben. A sötétség lényeivel gyakran találkozunk, ha nem a Félvér Tábor biztonságát élvezzük, mégis az este olyan lényeket rejtegethet, amiket nappal nem láthatsz. A fény biztonságérzetet biztosít számunkra, néha nehéz, hogy nem vagy olyan erős éjszaka, mint nappal. De megtanulsz vele élni, mert nem tudsz mást tenni. Riley közelebb húzódott hozzám, nem mintha nem lett volna eddig is elég közel. Tiszta libabőr volt, bár ő volt a hülye. Rövidgatyában, és egy lenge pólóban jött, nem csodálom, hogy fázott. Főleg, hogy erdőben vagyunk, elég hidegek az éjszakák. A pulcsimat odaadtam neki - mindig is fázósabb voltam nála, így alap, hogy nálam volt pulcsi is - és egyből belebújt. Már akkor tudtam, hogy nem fogunk visszamenni a többiekhez, hanem egyszerűen itt maradunk. Egy apró kis fényforrást kreáltam, szimplán egy csettintéssel, és hátradőltem a sziklán, magammal rántva a húgomat. Nem is kellett neki sok idő, nagyon hamar képes volt elaludni. Hosszú idő óta most először alszunk úgy, hogy Riley a kezeim között van. Régen nagyon gyakran aludtunk együtt, főleg kisebb korunkban. Vicces, hogy most milyen kicsinek tűnik a karjaim között, pedig pár évvel ezelőtt még magasabb volt nálam. Bár a magasságkérdést mindig versenynek tekintettük, lassan biztos voltam benne, hogy meg fogom nyerni. Tizenhét évesek vagyunk, már sokat nem fogunk nőni, ha meg mégis én csak még magasabb leszek. Most már örökké az én kicsi húgom marad, még akkor is, ha ez neki nem tetszik és csak huszonnégy perccel vagyok idősebb. Legalábbis Apollón ezt mondta, ha anya el is mesélte, mi arra már nem emlékszünk. Kheirónt pedig úgy hatéves korunkig minimum havonta egyszer azzal zaklattuk, hogy mesélje el azt a történetet, amikor idekerültünk. Mire leakadtunk a történetről már betéve tudtuk. Nem volt benne igazából semmi érdekes, de nekünk egy emlék volt. Igazából csak egy halvány kis emlékképem van anyáról. Vörös haja volt, a szemei pedig jéghideg kékek, kegyetlen nő lehetett, aki csak azzal gyengéd, akivel ő szeretne. Valószínű, hogy olyan lehetett, mint Riley. Akkor pedig teljesen megértem, hogy Apollónt mégis hogyan volt képes elvarázsolni. Húgi is elvarázsolhatna bárkit, akit szeretne, csak egyszerűen nem fűlik hozzá a foga. Még mindig nem értem, hogy miért. 

  Aznap este kivételesen álmodtam. Nem szoktam emlékezni az álmaimra, így örültem neki, hogy végre van valami, amire igen. Bár be kell vallanom, örültem volna neki, ha nem emlékszem rá. Boldog, mégis szívszorító álom volt. Mint említettem, nem tudom, hogy anya hogy nézett ki. Az álmomban úgy láttam őt, mint Riley hasonmását, aki azért idősebb nálunk, de nem lehetett több harmincötnél. Ha jól tudom tizennyolc éves volt, amikor születtünk, és épphogy húsz, amikor meghalt. Most egy boldog családot láttam, mintha kívülről szemléltem volna magunkat. Riley magabiztos volt, és a mosolya kegyetlen, mint most. Kicsit talán több vidámsággal és életkedvvel. Anya pontosan ugyanilyen, én pedig az életvidám önmagam voltam. Semmit sem változtam az álmomban. Apollónt nem láttam sehol, de nem is hiányzott a képről. Talán egyedül voltam vele, de nem vártam el különleges bánásmódot az Isteni szülőmtől. Lehet, hogy éppen ezért bírt engem ennyire. Boldognak tűnt, de a valóságban szomorú volt így látni a családot, így teljesen egységesen.

  Kicsit érzékeny is voltam miatta aznap. Természetesen a nappal együtt keltünk, és azonnal visszaindultunk a többiekhez. Nem kellett sokat mennünk, viszont a medve teteme rohadt büdös volt. Még szerencse, hogy kicsit messzebb vertek tőle tábort, mert nem lehetett mellette megmaradni. Rajtunk kívül még mindenki aludt, nekem meg semmi kedvem nem volt őket felkelteni. Legalább ők megtehetik, és nem kell a nappal együtt kelniük. Persze, az ő adottságaikban is volt hátrány, mert például Alex nem tudott nemet mondani egy harcra, ahogy Jake is egy kisebb kleptomániával szenvedett. De ő inkább csak kocka volt. Dee érzékeny volt a természetre, mit ne mondjak, elég zöld volt a csaj. Abby pedig mindent színesben látott, ami alapból nem baj, de szerintem néha már neki is túl sokak voltak a színek.

 Riley odament a táskájához, elővette a telefonját, és nekiállt zenét hallgatni. Én pedig felmásztam ez egyik fára, és leültem. Tökéletesen lehetett innen mindent látni, szóval nem volt semmi gond, ha bárki ránk támadna, akkor hamar észrevenném. Mivel nyár volt, így ha jól tippelek még csak olyan hajnali öt lehetett, a többiekre meg nem számítottam olyan, nyolc előtt, ezért meglepetésként ért, amikor Alex lehámozta magáról Jake karját, és felpattant.

 - Na, akkor most, felkelni mindenkinek! - mondta kissé hangosan, majd leporolta magát, és indult volna tovább. Hihetetlen ez a csaj, milyen hamar indulásra készen találta magát. Leugrottam a fáról, és megvártam amíg, a többiek is felkelnek. 

 - Baszd meg - tántorodott hátrébb Alex, ahogy egy bizonyos ponthoz ért. - Ez itt mi?! - kopogtatta meg az előtte álló teret. A többiek érdeklődve figyelték, hogy mi lesz ebből, én pedig Alex elé sétáltam.

 - Ömm, asszem’ ezt jelentette a rossz előérzetem - mondtam. - Drága, szerintem ez egy csapda.

 - Nem mondod komolyan? És akkor most mit csináljak? - állt várakozóan. 

 - Honnan tudjam? Nem vagyok Hekatés, hogy megszüntessem a varázslatot - forgattam meg a szemeimet. 

 - Te vagy egyedül kívül, csinálj már valamit, cseszd meg! 

 - Nyugi van, csak a gyógyításhoz értek, mint varázslat, mondom, hogy ezzel nem tudok mit kezdeni - sóhajtottam, mire Riley lépett Alex mellé. 

  - Dobtok egy kardot? - kérdezte.

  - Aha - adta neki oda Jake Callandort. Fogta a kardot, és egy egyszerű mozdulattal beleszúrta a kardot a falba. Ami sikeresen ott is maradt. 

 - Gratu, Napkisasszony - nézett rá unottan Alex. 

 - Hagyd már, próba szerencse, ha lehúzzák a falat, akkor úgyis kiszabadul a kardom - vont vállat. Amúgy ötletes csapda volt. Nem tudtunk vele mit kezdeni, és biztos vagyok benne, hogy pár perc múlva olyan vita alakul ki odabent, hogy itt hagyom őket a picsába.

 - Legjobb helyet választottad az alvásra - kezdett bele a piszkálódásba Dee.

 - Nem tökmindegy?! Ha húsz méterrel arrébb fekszem le aludni, akkor ott lenne csapda - vágta rá Alex. 

 - Akkor legalább én nem lennék csapdába.

 - Mentél volna arrébb, senki sem kérte, hogy itt aludjál a közelemben.

 - Hagyjátok abba, nem elég, hogy egész nap vitatkoztatok, de még ebben a helyzetben is... Elegem van belőletek, Alex a következő küldetésen Jamest vidd magaddal, vele sem kell drachmát áldozni az Írisz üzenetért - fakadt ki Abby.

 - James nem küld Írisz üzenetet - szólt közbe Riley. - Utálja a színes dolgokat, szerintetek miért jár feketében Íriszes létére?

 - Ez most kurvára nem érdekel, csak jussunk már ki innen! - dobbantott egyet a lábával Alex. 

 - Szerencsétlenek. Mi lenne, ha szépen visszamennétek a félvértáborba? - hallottam meg egy hangot. 

 - Arion!! Most azonnal fogod magad és előjössz. Éreztem, hogy a te kezed lesz a dologban - szólalt meg Alex. A kérésére, vagy inkább utasítására a keresett személy előbújt. - Oké, kezdhetsz magyarázkodni.

 - Álmodban, Csillagbogár - lépett mellém Arion. - Te miért nem vagy ott bent? - nézett rám Alexéhez hasonló unott tekintettel. Gondolom ez Árészos vonás lehet, vagy franc tudja. Mindenestre Arionnak rohadt jól állt. De ez csak mellékes, térjünk vissza az eredeti sztorihoz. 

 - Mert nem szeretnék ott bent lenni, nem elég neked, ha a húgom ott van? 

 - Egyszerűbb lenne, ha bent lennél te is - húzta félre a száját. - Így simán leszúrhatsz egy nyílvesszővel.

 - Úgy nézek én ki, mint aki leszúrna egy nyílvesszővel?

 - Aham - bólogatott.

 - Te meg simán lelőhetsz, hol itt a ráció? 

 - Ez egy jó ötlet - vigyorodott el.

 - Meg ne próbáld, mert ha kiszabadulok innen kicsinállak! De abban rohadtul nem lesz köszönet - szólalt meg Riley.

 - Azt hiszed, hogy félek tőled? - nézett rá a húgomra Arion.

 - Szerintem nem ártana - fúrta közbe Jake. - Alex is mérges, meg Riley is. Én egyikkel sem mernék ujjat húzni - nézett a csajokra. 

 - Mert gyáva vagy - legyintett Arion.

 - A faszt gyáva! Mindjárt kijutok innen, de aztán fussál baszd meg, mert elkaplak. - Tipikus Alex. 

 - Jó nyugi, egyelőre van egy ajánlatom. Menjetek vissza Kheirónhoz, és mondjátok meg neki, hogy köszi mindent, leléptem, puszpá. Az aranygyapjút elrejtettem, úgyhogy kezdhetitek védeni a tábort. Sok sikert mindehhez. Majd legközelebb megöllek titeket. Vicces lesz, Alexszel fogom kezdeni - intett egyet, aztán csak egy hamufelhő és köddé vált a többiek, pedig kiszabadultak.

  Alex, Jake és Riley egyszerre szólaltak fel, hogy „Ha elkapom, megölöm, az biztos.” És, hogy visszamentünk-e a táborba? Igen. Hogy miért? Mert elvesztettük a nyomot, főleg ezek után. Biztos vagyok benne, hogy az egyik Hekatés is kevergeti a szálakat.