2016. január 18., hétfő

Közeleg a tél


Alex:

A háború egy szörnyű dolog. Sokakat elvesztettünk és még csak az elején tartunk. Túl sok veszteség ért már minket, de még így is talpon vagyunk és kiállunk egymásért. Mi soha nem adjuk fel. Abby leplének égetése hamarosan kezdődik. Szegény lány teljesen ártatlan volt és mégis ő szenvedett a legtöbbet. Zorall pedig, valószínűleg sohasem fog felébredni. Még bátorságom sem volt meglátogatni. Az ő távozására még nem voltam felkészülve. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Minden este azt kívánom, hogy bárcsak ez csak egy álom lenne és mikor reggel felébredek, mindenki épségben kacarászik körülöttem. De hamar rá kellett döbbennem, hogy ez igenis a valóság. A tükörbe néztem és végigsimítottam a fekete, csipkés, hozzám tapadó ruhámon. Nagyot sóhajtottam, majd az ajtó felé vettem az irányt. Már mindenki ott volt amikor a helyszínre érkeztem. A tűz hatalmas lángokban égett. Azt hiszem, hogy Hesztia most nagyon kitett magáért. Gondolom Írisz kedvéért is. Megpillantottam Rileyt, aki éppen Ryan vállán pihent, majd pillanatokkal később James mellé heveredett le. Már sokkal jobban nézett ki amióta beszéltem vele. Kheiron jelent meg szomorú arccal a tűz mellett, kezében a szivárványszínű lepellel. Lassan sétált a tűz közelébe és egy mozdulattal rádobta Abby halotti fátylát. Hamar lángra kapott és hirtelen égett is el. Abby lelke az ég felé szállt. Néhány másodpercig az ég felé bámultam, míg egy ág reccsenését hallottam a mögöttem lévő erdőből. Úgy néz ki, hogy a többiek nem hallották, mivel rajtam kívül senki sem fordult abba az irányba. A fák közé összpontosítottam, míg meg nem láttam egy árnyat. Csak nem? Ray! – döbbentem rá és a sűrű rengeteg felé kezdtem futni. Jake és Ryan utánam kiáltottak, de mit sem törődve velük csak futottam, ahogy csak tudtam. Az árny is menekülőre vette a dolgokat, amikor észrevette, hogy felé rohanok.
- Nem menekülsz! – kiáltottam rá és tigrisugrással rávetettem magam a hátára. A hirtelen ugrásomtól elvesztette az egyensúlyát, megbotlott egy kitüremkedő gyökérzetben és összefonódva gurultunk le a domboldalon. Utunkat egy békésen csordogáló patak szakította félbe. Gyorsan észbe kellett kapnom, hogy ne tudjon meglépni, így egy mozdulattal felé kerekedtem, karjait maga fölé kulcsolva összeszorítottam, testsúlyomat ráhelyeztem, férfiassága közé pedig becsúsztattam a térdemet.
- Eressz el! – dühöngött mogorván.
- Azt sajnos nem tehetem, Ray.
- Alex! – ordított a képembe. – Engedj el vagy meg kell, hogy öljelek.
- Tudod, hogy az ilyen fenyegetések nálam nem jönnek be cukorfalat.
- A Sztüx folyóra esküszöm, hogy nem futok el és beszélek veled, ha elengedsz és leszállsz végre rólam – nézett mélyen a szemembe. Fájdalom és gyűlölet tükröződött benne.
- Ne a Sztüxre esküdj nekem, hanem Abbyre – sóhajtottam fel szomorúan és együtt érzően ránéztem. Szemei kitágultak és könnyek lepték el, amelyek néhány másodperc múlva el is hagyták eredeti helyüket. Vérengző vadállatból egy ártatlan, síró kisfiút láttam magam előtt, akinek egy ölelésre van szüksége. Elengedtem a szorításomat és a karjaim közé zártam Rayt.
- Miért pont ő? Soha semmit nem csinált és nem ártott senkinek! – suttogta mély levegővételek közben.
- Nem tudom. A háború szörnyű dolog. Ártatlanok halnak meg ok nélkül. De az élet megy tovább, sohasem áll meg – simítottam végig a tarkóján.
- Nélküle számomra megállt.
- Nem! Csak úgy érzed. Nehéz időszakon fogsz most keresztülmenni, de befognak gyógyulni a sebeid. Mindegy, hogy mit csinálsz. Az is mindegy, hogy hogyan csinálod. A lényeg az, hogy élvezd. Egy dolgot viszont nem tehetsz meg. Nem adhatod fel. Nem mondhatod, hogy elég, elfáradtál, végeztél. Csinálnod kell tovább. Tartozol ennyivel a világnak. Ennek a büdös, kurva világnak tartozol annyival, hogy felállsz a legnagyobb szarból és mész tovább! Nem adhatod fel csak azért, mert neked ennyi elég volt. Nem dobhatod el a lehetőségeket, amiket ez a mocskos világ felajánl neked. Nem teheted. Nem adhatod fel azért, mert másnak jobb. Lehet, hogy jobb neki. De ő koránt sem lesz olyan erős, mint amilyen te lennél, ha végigcsinálod. Megerősödsz és legyőzhetetlen leszel. Tátott szájjal néznek majd utánad. Mert ezt kínálja neked ez a kurva világ! Tartozol neki és Abbynek annyival, hogy mész tovább és eltiporsz mindenkit, aki ebben meg akar akadályozni. Nem állhat semmi közéd és a sorsod közé. A vége jó lesz, csak harcolnod kell, hogy eljuss odáig. Menned kell előre. Mert igenis tartozol ennyivel – emeltem fel a fejét és letörölgettem a könnyeit. – Elég világos voltam?
- Köszönöm Alex – mosolyodott el. – Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd te fogsz felhúzni a padlóról.
- Mert soha nem gondoltad azt, hogy egyszer padlóra kerülsz.
- Hogy ma mennyire igazad van – nevetett fel jókedvűen.
- Nekem szinte mindig igazam van, nem csak ma – vigyorodtam el önelégülten, majd kiáltozásokra lettem figyelmes.
- Aleeex! – hallottam meg Jake hangját.
- Leeeex! – kiáltott utána Ryan.
- Törpilla! – Hektor ma meghal, úgy érzem.
- Gyere! – tápászkodtam fel a földről és a kezemet nyújtottam visszatért testvéremnek. – Menjünk vissza hozzájuk, mielőtt még jobban kétségbeesnek.
- Rendben van – fogadta el a kezemet Ray, némi tétovázás után. Leporoltuk magunkat és a kiáltozások felé vettük az irányt. A szél hirtelen feltámadt és elkezdtem fázni, ugyanis a ruhám a patak vize miatt eléggé átázott. A tél közeledtével már sokkal hűvösebbek voltak az éjszakák. Ideje lenne előkotornom a téli holmikat.
- Alex! – kiáltott fel Jake amikor meglátott és azonnal felém futott és a karjaiba zárt. – Te nem vagy normális. Elrohantál csak úgy, mint egy őrült és azt se tudtuk, hogy merre keressünk pontosan. Te, drága barátnőm mit ne mondjak jó hülye vagy! – erre a mondatára nem tudtam visszafogni a nevetésemet és hangosan felkacagtam. – Ne nevess! Ez egyáltalán nem vicces. Tudod, hogy mennyire meg voltam rémülve? Azt már meg se kérdezem, hogy miért vagy csurom vizes és állnak ki levelek meg fadarabok a hajadból. És isteneim te teljesen átfagytál, tessék itt a kabátom vedd fel – vette le egy szó nélkül és rám terítette.
- Sajnálom – néztem rá mosolyogva.
- Csak többet ilyet ne csinálj jó? Ha elakarsz futni valamiért, akkor szólj előtte – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Megígérem, de nem holmi valami miatt futottam el, hanem valaki miatt – mutattam az eddig csendben lapuló Rayre, akire tátott szájjal bámultak.
- Ray? Hát te élsz? – szólalt meg elsőnek Hektor.
- Élek, hát! Hála ennek a kis zsebtigris Alexnek – bökött felém.
- Zsebtigris? – horkantam fel, mire ő csak megrántotta a vállát és kacsintott egyet. – Tökéletes tigrisugrás volt, amit leműveltél mit ne mondjak.  
- Hát, nem akarok felvágni, de az még szerintem is nagyon menő volt. Kihoztad belőlem a vadállatot.
- Üdv újra a táborban, fiam! – szakított minket félbe Kheiron. – Alex te pedig… haaa – sóhajtott fel. – Nem érdekes. Örülök, hogy jól vagy.
- Na annak én is – fordult felém Hektor. – Kit fogok szekálni, ha te meghalsz mi?
- Én is szeretlek – vágtam vissza egy kihívó mosollyal, mire csak egy önelégült vigyort kaptam vissza.
- Ideje lenne visszamenni – szólalt meg a kentaur és elindult vissza a bungalók felé. A többiek szépen sorjában mentek utána. Az égre néztem, ahol sűrű, fekete felhők gyülekeztek szaporán. Hamarosan egy fehér hópehely hullott az orromra. Csodálkozva néztem Jakere, aki szintén az eget kémlelte.
- Közeleg a tél – mondta ki suttogva a szavakat.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése