2015. április 5., vasárnap

A nyitva hagyott ajtó

Zorall:


  Mire végeztünk a Nagy ház kitakarításával, - már amennyi maradt, mert Keith-ék elég szép rendet tettek tegnap - besötétedett. A rekeszeket elvitték, így azzal sem volt már gond. Az egész tábor úgy nézett ki, mintha mi sem történt volna. Viszont meg akartam keresni Hektort és megnézni, hogy ő hogy áll a takarítani valójával. Ugyanis, ha kész van, akkor kíváncsi lettem volna egy-s másra. Például mit keresett az alsónadrágja a Héphaisztosz bungalón? Na igen. Az élet nagy kérdései. Mikor megjött Dionüszosz nagyon meglepődtünk, de azon még jobban, hogy nem szidott le minket. Inkább látszódott rajta a pánik, mint a harag. Mikor végre megtaláltam azokat a faszokat, - hozzátenném, a legegyértelműbb helyen voltak - beléptem az ajtón.
 - Na, hát! Szóval itt vagytok! - törölgettem még mindig a könnyeimet a nevetéstől. - Már egy órája keresünk titeket, azt közben itt húzzátok meg magatokat.
 Maddox az ágyon feküdt, míg Hektor kényelmesen ült egy fotelszerűségben.
 - Na mi a gond? - hajoltam barátom képébe. - Vágni lehet a keserűséget itt. Meg lehet fulladni a bent uralkodó hangulattól - tettem a homlokomra a kezemet. - Inkább elmondom, hogy min röhögtem. Hannah. Hát az a csaj haláli. Értitek? „Haláli”, mert Hádész az apja - kezdtem magyarázni értetlen fejüket látva.
 - Mit tett? Csak nem megcsókoltad... Megint? - vigyorgott Hektor.
 - Én nem megcsókolom, hanem a szájába suttogom, hogy szeretem - folytattam volna elmés gondolatmenetemet, mikor meghallottam egy nagyon irritáló hangot.
 - Szóval szereted? - Erósz az ajtókeretnek dőlve vizslatott és szemeit az enyémekbe fúrta.
Maddoxék lassan kisétáltak a bungalóból, magunkra hagyva minket.
 - Gyorsan leléptek mondhatom - törtem meg a csendet.
Erósz beljebb sétált és leült az egyik ágyra.
 - Nem válaszoltál a kérdésemre - húzta össze a szemöldökét.
 - Minek válaszoljak, ha teljesen egyértelmű - vontam meg a vállam és én is elfoglaltam egy fekhelyet. - Igen szeretem.
 - Ezt a szót csak akkor mondd ki, ha tényleg úgy érzed - sóhajtott fel.
 Nem tetszett nekem ez a kioktató hangnem, amit velem szemben használt. Viszont még így is tudtam, hogy több mindent tudok a múltjáról, mint ő az enyémről. Hála Hádésznak.
 - Sosem hazudnék neki - ráztam meg a fejemet. - Nem úgy, mint egyesek.
 A kisisten összeszűkített szemekkel figyelte minden mozdulatomat.
 - Mennyit tudsz? - halkította le a hangját, mintha attól félne, hogy valaki meghallhatja.
 - Eleget, ahhoz, hogy tudjam nem vagy egy szerelem példakép - köszörültem meg a torkom.
 - Szóval Hádész pletykált, mint mindig - nevetett fel.
 - Úgy is mondhatjuk, hogy megmutatott egy-s mást - helyeseltem.
 - Akkor arról is tudsz, hogy mi történt az anyjával - vakarta meg a fejét gondterhelten.
 Ha az igazat mondtam volna, miszerint csak annyit mondott az Alvilág istene, hogy Hannah anyja haldoklott, akkor nem biztos, hogy elmondaná az ő szemszögéből, így csak bólintottam.
 - Azt is tudnod kell akkor, hogy semmit nem tehettem érte - nyomta meg az utolsó szót.
 - Miért nem mentetted meg? - tettem fel a legszembetűnőbb kérdést. - Miért nem segítettél Hannah édesanyján?
 - Apollon - mondta ki a nevet, utálattal a hangjában.
 - Ennyire „haragtartóak” az istenek? - néztem rá hitetlenül. - És ha Hannah lett volna beteg? Akkor őt is hagyod meghalni? - csattantam fel.
 Emlékeztem arra az Erószra, akit Hádész mutatott. Az az Erósz szerelmes volt a lányba. Lehetséges, hogy még most is az?
 - Ha Hannah most haldokolna, tudod mit tennék? - kelt fel a helyéről és elindult felém. Vészesen közel hajolva, az arcomba suttogott. - Ha most a halál szélén táncolna, akkor térden állva könyörögnék Apollonnak, hogy mentse meg.
 Kikerekedett szemekkel néztem a kisistenre. A felismerés arcul csapott. Még mindig szerelmes. Több ezer éve.
 - Viszont te? Mit tennél abban az esetben? - mosolyodott el gúnyosan.
 - Térden állva könyörögnék neked, hogy segíts neki - húztam ki magam ültömben. - Túlságosan szereted, ahhoz, hogy nemet mondjál nekem abban az esetben.
 Erósz felröhögött és elsétált a szoba másik végébe.
 - Szóval konkurencia lettél? 2500 év után másodszorra van ilyen problémám - vigyorgott, majd elfordult az ablak felé.
 - Másodszorra? - vontam össze a szemöldököm.
 - Igen. Heraklész volt az első, és a mai napig az utolsó, aki tényleg komoly ellenfélnek számított - rázta meg hitetlenkedve a fejét. - Nem szabadott volna „nyitva hagynom” Hannah-nál az ajtót.
 Felsóhajtottam, de a levegő is belém szorult, mikor megláttam az ajtóban álló alakot.
 - Pont mint most - nyögtem ki.
 - Tessék? - fordult felém és ő is megdermedt, mikor észrevette a lányt az ajtóban.
 Hannah megfordult és elrohant.
 - Jah, megint nyitva hagytam azt a kibaszott ajtót - nevetett fel keserűen és ledőlt a legközelebbi ágyra.
 Felpattantam és elindultam a lány után. Viszont az ajtóból még visszanéztem az összetört istenségre.
 - Szeret még téged? - kérdeztem rá, az engem leginkább foglalkoztató kérdésre.
 - Igen, mindig fog. Érzem - sóhajtott fel. - A legrosszabb az egészben, hogy tudom, már úgysem kellenék neki.
 Ezek voltak az utolsó mondatok, amiket még meghallgattam, majd a lány után siettem. Fenébe, hogy ekkora ez a tábor. Először a Hádész bungalóban néztem meg, de ott senki nem volt. Aztán minden egyes épületbe benéztem, de nem találtam sehol. Egyszer csak Hektor jött velem szembe röhögve. Olyan szinten nem kapott levegőt a nevetéstől, hogy azt hittem egy döglött fókát sodort ide a víz.
 - Te meg mi a francért vagy ennyire kikészülve? - kérdeztem lihegve. Lehet, hogy többet kéne edzenem?
 - El... El... - ismét rátört az ötperc. - Elzártuk... elzártuk a vizet a lánymosdókban.
 Visította és lefeküdt a földre. Éreztem, hogy eljött annak az ideje, hogy otthagyjam a vergődő barátomat a földön. Ismét elkezdtem futni és csak egy furcsa, virág mintás törülközőt láttam belibbenni a férfi zuhanyzóba. A kíváncsiság győzött és halkan benyitottam. Gőz telítette be a legközelebbi zuhanykabint. A fogasra fel volt akasztva egy cseresznyefa virágos törülköző és egy nagyon ismerős papucs volt kirakva. Elvigyorodtam, de rögtön le is hervadt a mosoly az arcomról, mikor Alex keze nyúlt ki a kabinból, majd megjelent ő maga is.
 - Ez életem legborzalmasabb napja - takartam el gyorsan a szemem és odadobtam neki a törülközőt.
 - Azért ennyire nem lehet szörnyű, hogy meztelenül látsz - hallottam meg gúnyos hangját.
 - Nem az a legnagyobb problémám, hanem az, hogy teljesen másra számítottam - ezzel nem is hazudtam, mivel abban reménykedtem, hogy Hannah lesz bent. - De hanyagoljuk is a témát, minél előbb el akarom felejteni ezt, azt hiszem, hogy én most megyek és iszok egy pohár whiskyt - ráztam meg a fejemet, és gyorsan kisiettem.
 Elindultam a Niké kabin felé, hogy megvalósítsam a tervemet és lehajtsak egy fél pohár töményet. Mivel úgyis lemondtam már arról, hogy ma még megtalálom Hannah-t, így ez tűnt a legésszerűbbnek. Viszont belépve a bungalóba meglepetten konstatáltam, hogy csak egy személy tartózkodik bent, aki nem más, mint a keresett személy.
 - Hannah - lepődtem meg kicsit.
 - Öhm. Zorall? - nézett rám úgy, mintha nem kellene ott lennem.
 Éppen egy forró kávét készített magának. Na igen. Ha kell valami pia, vagy kávé kell, akkor egyszerűen bejöttünk ide és elvettük.
 - Mióta kávézol te? - kérdeztem, majd benéztem Kim ágya alá és kihúztam egy üveg whiskyt.
 Kitöltöttem magamnak egy pohárral, majd egy gyors mozdulattal eltüntettem a tartalmát.
 - Nem olyan rég óta - kóstolta meg a fekete italt.
 - Jesszusom, az istenekre! - néztem rá kissé undorodva a csészére. - Te feketén iszod?
 Ő csak megvonta a vállát és elindult kifelé.
 - Megint menekülsz előlem? - szusszantottam egyet mérgesen.
 - Nem szokásom a menekülés.
 - Mennyit hallottál? - fordultam felé.
 - Elég sokat. Csak tudod az a zavaró Erószban, mikor sétálok a táborban, és egyszer csak szembe jön velem a múltam - rázta meg a fejét, mintha ki akarna belőle verni valami rossz emléket.
 - Az nem segít, ha mindenkit ellöksz magadtól! - csaptam le a poharat az egyik kis asztalra. Csodálkozom, hogy nem tört össze.
 - Az emberek félnek attól, hogy összetörik őket. Egészen addig, míg saját magukat össze nem törik - indult el újra az ajtó felé.
 Nem hagyhattam, hogy csak úgy lelépjen. Így utána siettem és becsuktam előtte az ajtót, még mielőtt szabadulhatott volna. Felém fordult és dühösen a szemembe nézett.
 - Engedj már ki. Félre fogják érteni a helyzetet - forgatta meg a szemeit. - Így is azt mondják, hogy folyton rólad beszélek.
 - Miért mondják? - vigyorogtam rá.
 - Mert folyton rólad beszélek - húzta el a száját kissé, de ezzel csak a mosolyát akarta leplezni. - Most már kiengedsz, vagy megöljelek?
 - Mégis mivel sebeznél meg drágám? - nevettem fel.
 Nem tudtam elképzelni ezt a lányt, ahogy nekiugrik a másiknak, az életét követelve.
 - Van fegyverem.
 - A szépségeden kívül? - hajoltam hozzá közelebb.
 - Baka - mondta, amit én nem értettem. - Vagyis I-di-ó-ta!
Felvont szemöldökkel vizslattam.
 - Japán, anime... - magyarázta. 
 - Nem mehetsz többet Alexék közelébe.
 - Amúgy meg van egy tőröm, amit még apa adott nekem - folytatta előző vitánkat. - Szűgiai jégből készült és emberi csontokból van a markolata - döntötte félre a fejét édesen.
 Elképzeltem, hogy milyen lenne odahajolni a nyakához és megcsókolni a vékony bőrt. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek és a képzeletem valósággá vált. Aztán már csak arra eszméltem, hogy Hannah kezei a nyakam köré vannak fonva és faljuk egymás ajkait. A levegő nagyúr. Főleg, ha élni akarsz, de ebben a pillanatban ez nem érdekelt. Sajnáltam mikor el kellett válnunk egymástól. A hajába temettem az arcomat és mélyet szippantottam a karamella illatból.
 - Új könyv - ismét megszagoltam a haját -, karamella és orhidea illatod van.
 Átöleltem és nem akartam elengedni. Jól esett, hogy évek óta először van valaki, akit átölelhetek és nem csak az alvós párnám.
 - Mennem kellene - mondta Hannah, majd kibújva a karjaim közül, kisétált a bungalóból.
 Most mit tettem? Valamit elcseszhettem, hogy így lelépett. Nem kellett volna ennyire érzelmesnek lennem? Körülbelül negyed órát gondolkodtam rajta, majd Ridien benyitott és meglepetten nézett rám.
 - Ööö? Te kit keresel? - vonta fel a szemöldökét.
 - Az fontosabb kérdés, hogy mit akarnak a nők?! - emeltem a plafonra a tekintetem. - Most mondd meg! Az első barátnőmnek adtam gyűrűt, elhagyott. A másodiknak nem adtam, elhagyott. Mit akarnak ezek?
 Tettem fel a költői kérdést, majd kiviharzottam az épületből. Besétáltam az Árész bungalóba és leültem az ágyamra.
 - Persze, nagyon jó vagy. Hogy én mekkora állat vagyok. Kedves Zorall engedd meg, hogy elsőként gratuláljak a saját hülyeségedhez - veregettem meg a vállamat.
 - A szarkazmus csak úgy csöpög a mondataidból - ült le mellém Hektor. - Mit csinálsz?
 - Semmit, jóban vagyok magammal - vontam vállat. - Tudod, egy haverral több, vagy kevesebb, az már olyan mindegy.
 Hektor furcsán szuggerált, majd felvilágosult tekintettel rám nézett.
 - Áh, értem - emelte fel a mutató ujját. - Megőrültél.
 - Hogy lehetek ilyen hülye? - dobtam magam hátra a párnáim közé, azzal a céllal, hogy többet onnan fel sem kelek.
 A tervem majdnem be is vált. Egy teljes napig csak feküdtem, csak hát aztán második este Hektor felrázott legédesebb álmomból. Attól a naptól fogva rájöttünk, hogy senki nincs már biztonságban a táboron belül sem.

2 megjegyzés:

  1. Látom meggyúgyultál vagy jobban vagy. Örülök neki. Pihenhettèl volna de nagyon örülök hogy jobban vagy. Nagyon jó rèszt hoztál, a vègèn a szörnyekre gondolsz? Nagyon tetszett. Nem lett a legizgalmasabb de lettek 'titkok' amiket megtudtunk.
    puszi várom a kövit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen.. Mostanában az én fejezeteim nem izgalmasak, hanem a múltra tekintenek vissza.. :3 de hát ez is kell :) a következő Hektor fejezetből kiderül hogy kire/kikre gondoltam! ;) Amúgy nem vagyok jobban, de ülni már tudtam :D köszi, hogy írtál! ^_^

      Törlés