Izabella:
- Hova készülsz? - Szegezte nekem a kérdést Maddox.
- Megyek és gyakorlok. - Hagytam ott a félistent.
Még egy légtérben is nehezen maradtam meg vele. Így jobbnak láttam lelépni, mielőtt valami hülyeséget teszünk. Megint. Megnyugodtam egy kicsit, miután bevettem a gyógyszert, így elindultam a gyakorlópályára. Úgy gondoltam, hogy kimegyek kicsit felfrissíteni az íjásztudásomat. Reméltem, hogy egyedül leszek, de sajnos ebben csalódnom kellett. Egy lilás és rózsaszínes fej bukkant fel a semmiből, mögötte egy fekete hajú ronggyal. Vagyis ahogy össze visszaállt a haja én arra tippeltem, hogy vagy valami rongy van a feje tetején, vagy most verekedett össze egy mókussal. És a mókus nyert.
- Szia! - Köszöntem rá magyarul.
- Szia! - Forgatta meg a szemeit, mert a srác, aki követte, nem akart róla lekopni. - Mondj valami jót, mielőtt leütöm ezt a faszt.
- Mit mondhatnék? Nincs semmi különös - vontam vállat.
- Áh, akkor hagyjuk. - Legyintett, majd megpróbálta az ideget a jó helyre tenni.
Csak próbálta, mert a srác kivette a kezéből és megtette helyette. Mindezt úgy, hogy magyarázott. Elég érthetően, de úgy, mintha egy maximum három éveshez beszélne.
- Le. Fogom. Ütni. - hangsúlyozott ki minden egyes szót a lány, akinek per pillanat nem ugrott be a neve.
- Mire vársz? - Kérdeztem és már a nyilat helyeztem az idegre.
- Amúgy Izabella a nevem - biccentettem egyet a srác felé és ellőttem a nyilamat.
Az célba talált és átlyukasztva a céltáblát, kirepült a látóteremből.
- Ez szép volt, de most találd meg a nyilat - nevetett kárörvendőn Mr. Névtelen.
Azta, ezen még én is meglepődtem. Sosem tudtam ilyen jól lőni. Bár a célzást még gyakorolnom kell. Viszont most az is egész jól sikerült. Figyeltem, ahogy a mellettem álló kihasználja a lány tudatlanságát, és hátulról átölelve mutatja neki, hogy hogyan is kell tartani az íjat. A tekintetem a lányra téved és elnevetem magam. Látszik rajta, hogy nem először fog íjat a kezében és az is, hogy ha nem lépek közbe, akkor megöli az őt ölelgető srácot.
- Ne tanítsalak inkább én? - Ajánlottam fel és már közelebb is léptem.
- Hogyan, mikor nincsen nyilad? - nézett rám kissé fölényesen a fekete.
- Mindjárt lesz. - Mondtam magabiztosan, és a kezemre néztem.
Mintha irányítanám a homokot és a kezembe hívnám, aztán a szemem láttára került vissza az előbb kilőtt nyíl a markomba.
- Na ezt hogy csináltad? - Képedt el a nagyszájú és hirtelen nem is tudta mihez kezdjen a helyzettel.
- Varázstárgy - oktattam ki. - Szóval... Engeded, hogy tanítsam?
- Hát, rendben. - Vont vállat, majd lelépett a srác.
- Azt hittem, hogy már sosem száll le rólam - motyogott magyarul a lány. - Azt sem tudom hogy mi a neve.
- Szívesen, amúgy mi a neved? - nevettem zavartan. - Bocsi, de rossz a memóriám ezen a téren. - Szabadkoztam, mert elég kínosnak éreztem.
- Skye vagyok - mondta és kilőtte a nyilat.
- Nem rossz - néztem utána.
Egy ideig csendben figyeltem, hogy mit csinál, majd adtam neki pár alap tanácsot. Például, hogy teljesen egyenes legyen a háta, vagy, hogy a könyöke ne legyen túl fent, mert akkor mindig lefelé fog menni a lövése.
- Mondjál valami érdekeset - szólalt meg hirtelen.
Elgondolkodtam, hogy vajon mennyit árulhatnék el neki a nemrégen történtekből.
- Aham, szóval nem rám tartozik - mondta, de nem is igazán figyelt.
Teljesen belemerült a célzásba és mikor a nyila el is találta a táblát, akkor is csak elmosolyodott.
- Nem az a gond, hogy nem rád tartozik, csak elég kínos. - Hebegtem.
- Annál nem lehet kínosabb, hogy három csávó koslat utánad, és te nem tudod, hogy mit kell ilyenkor tenned. - Mondta kissé mérgesen, de szerintem csak a helyzet fusztrálta.
- Lefeküdtem egy istennel, akit nem is ismerek - mondtam ki egy szuszra és megkönnyebbültem, hogy végre bevallottam magamnak is.
Skye rám nézett, majd hangos nevetésbe kezdett. Ijesztő volt egy mindig gyilkos kisugárzású lányt nevetni hallani.
- Bocs, de ez nagyon brutál - mondta. - Jó ideje nem nevettem ilyen jót.
- Mi az, hogy brutál? - Vigyorogtam rá. - Három srác is csorgatja utánad a nyálát, és te egyiknek se adod be a derekad? Mond, te normális vagy?
- Az én anyám prostituált, és te lefeküdtél egy sráccal, akit alig ismersz... Szóval. Miről is beszélünk? - Szegezte nekem a kérdést, mire én elhallgattam.
- Ez igaz. - Bólintottam komolyan. - De én legalább tudtam választani. És mondd, te hogy döntesz? Egyáltalán ki az a három? Ismerem? Vagy inkább csak annyit mondj, hogy kinek a gyereke, mivel nem igazán ismerek itt senkit.
Kezdtem sajnálni, mert ha egyszer belelendülök a beszédbe, akkor senki nem fog tudni lelőni engem.
- Áh, felejtsd el - legyintett, majd ismételten nekiállt lőni, ami már nagyon jól ment neki. Úgy látszik a magyar vért le sem tagadhatja.
- Felejtsem el? - kérdeztem vissza. - A feledés jó dolog lenne, ha menne.
Felsóhajtottam, majd úgy döntöttem, hogy inkább mára hagyom is a gyakorlást. Mivel ez egy varázs íj, így nem hiszem, hogy célt fogok vele téveszteni valaha is. Olyan menő leszek ezzel a fegyverrel, mint Legolas a Gyűrűk Urában. Remélem a célzásban is olyan jó leszek, mint ő.
- Szerintem én megyek is - fordultam Skye-hoz, de ő már nem volt ott.
Néha megijeszt ez a lány. Teljesen kiismerhetetlen. Egyszer nevet, aztán kést szúr a hátadba. Ahogy ezt végig vezettem magamban kirázott a hideg. Magam mögé néztem, de csak az erdőt láttam és azt, hogy kezd esteledni. Gyorsan összepakoltam a cuccokat és a helyére tettem a céltáblát is. Úgy éreztem, mintha figyelnének, de lehet, hogy csak bemesélem magamnak. Üldözési mániám van, mióta itt vagyok a táborban. Aminek lassan egy hónapja.
- A francba! - Egyenesedtem ki és futásnak eredtem.
Elfelejtettem hívni apát. Most biztos a legrosszabbra gondol, és azt hiszi, hogy meghaltam, vagy elraboltak. Mivel ilyenkor mindig előjön a negatív énje. Sprinteltem a Nagy Házig, ott pedig majdnem betörtem az ajtómat. Levegőt is elfelejtettem venni, mikor Maddox-ot találtam az ágyamon telefonnal a kezében.
- Már itt is van, nem kell félnie - mondta, majd felém nyújtotta a telefont, amit el is fogadtam.
- Szia, apa! - köszöntem még mindig a levegőt kapkodva.
- Szia kicsim, minden rendben? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Hallom futni voltál. Nagyon aranyos a szobatársad. Nem is említetted, hogy egy ilyen művelt ifjúval kerültél egy szobába.
Köpni, nyelni nem tudtam. Mióta beszélgettek ezek?
- Aham - préseltem ki magamból nagy nehezen.
El akartam hagyni a szobát, de Maddox elém állt és letakarva a telefont magyarázni kezdett.
- Ha kilépsz innen, akkor a szörnyek bármikor megtalálnak minket. Itt én vagyok a blokkoló, így nem mehetsz telefonálni, ha nem akarod ráuszítani a táborra a szörnyeket. - Vigyorgott kissé önelégülten.
Bólintottam, hogy értettem a célzást és helyet foglaltam az ágyamon. Figyeltem, ahogy Maddox fel-le mászkál, és rendet rak. Nem igazán fogtam fel apa szavait. Néha hümmögtem, vagy helyeseltem. Nem értettem amit mondd.
Maddox felnézett rám és lila szemei felcsillantak.
- Szóval most itt tartunk - mondta apa.
- Ez nagyon jó - lelkesedtem, az ég tudja mire.
- Ezt örömmel hallom, mivel Lora szeretne majd megismerni téged.
- Öhm... Igen? - kérdeztem és kezdtem sejteni, hogy valami fontos dologról maradtam le.
- Hát, ha már a nevelőanyud lesz, akkor illik találkoznotok.
Apa hangja áthatolt az éteren és tőrként szúrt a szívembe. Apa újraházasodik?
- Most úgy tudja, hogy egy nyári táborban vagy, de augusztus végén találkozhatnátok. - Puhítgatott apa, de én még mindig le voltam fagyva.
Maddox érezte, hogy valami nincs rendben. Odasétált elém és kisimította az arcomból a hófehér tincsemet.
- Apa, ezt még megbeszéljük, rendben? - kérdeztem és egy gyors köszönés után le is tettem a telefont.
Csak bámultam ki a fejemből és nem értettem mi történik. Apa újra fog házasodni? Vagy ez még nincs eldöntve?
- Nagy a baj? - Ült le mellém az egyetlen élőlény a közelben.
- Csak apum... - Nem akartam befejezni, mert még mindig nem nagyon hittem el azt, amit előbb hallottam.
- Ugye nem történt vele valami? - kérdezte aggódva.
- Neked nem mondott semmit? - Néztem rá és reménykedtem, hogy ő többet tud nálam.
De csalódnom kellett, mivel Maddox sem tudott többet nálam.
- Apukád csak kérdezgetett, hogy mivel foglalkozom, mire mondtam, hogy apám nyomdokaiba szeretnék lépni.
- Azaz? - sandítottam rá aggódva. Már nem annyira aggasztott a közelsége.
- Azt mondtam neki, hogy apukám egy borbarát cég vezetője. - Vigyorgott, mire végre én is elmosolyodtam.
- Mázlid van - sóhajtottam, és végig dőltem az ágyon.
- Miért is? - fordult felém kíváncsian.
Magamban sikerült megfogalmazni, de még nem akartam elmondani. Túlságosan régi emlékek.
- Úgy látom, valakinek a lelke ott maradt a múltban - mászott fölém.
Haja fátyolként omlott le kétoldalt, így egy kicsit sötétebbet varázsolva.
- Mondanám, de az ész keze rátapad a számra - takartam el a jobb kezemmel az említett testrészemet.
- Akkor is szóra foglak bírni. - Hajolt közelebb és megpuszilta a kezem.
- Azért van mázlid, mert... - kezdtem el húzni az agyát.
- Igen? - könyökölt le mellém. - Úgy látom ez hatásos. - Puszilta meg megint a kézfejemet.
- Mert neked normálisan van anyukád, aki szeret. - Mondtam és már meg is bántam, ahogy kiejtettem a számon.
- Honnan veszed, hogy anya szeret engem? - Döbbent le egy pillanatra.
- Hát, nem is tudom. Nem tudom, csak úgy, gondolom. - Vontam vállat.
- Jól gondolod. - Mondja és egy puszit ad a homlokomra.
Olyan jó így feküdni és nem gondolni a jövőre.
- Anya nem szeretett engem. Soha. - Mondtam, ezzel megtörve a csendet, ami eddig körbevett minket. - Elhagyott volna csak azért, mert furcsa voltam. Mivel átláttam a ködön.
- Mi a neve? - lepett meg a kérdésével.
- Bianca. Miért? - Néztem rá félszegen.
- Csak érdekelt. - Mosolygott, majd adott egy csókot. - Sosem akarok innen elmenni. Legszívesebben örökre így maradnék.
Ebben egyet kellett vele értenem. Most minden olyan volt, mint a vihar előtti csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése