Valóra vált álom

Hektor:

Ami a csókunkat illeti, fantasztikus volt. Egyszerűen magával repített az érzés. De még mindig nem tudom elhinni, hogy megtettem. Amikor a szám elszakadt az övétől, hirtelen hiányérzetem támadt. Nem tudok betelni egyetlen egy csókkal. Az igazat megvallva, többet akartam.

 - Szeretlek- hallottam saját magamat.

 - Én … én is. Legalább is azt hiszem. Az jót jelent, ha a szívem a torkomban van? – kérdezte kissé zavartan és elgondolkozva, mire én felnevettem.

 - Igen. Az nagyon jót- mosolyodtam el, majd még egy csókot leheltem a szájára.

 - Többet akarok – mondta ki hirtelen a szavakat, nekem pedig még a lélegzetem is elállt. - Mármint…- pirult el egy pillanat alatt.

 - Én is szeretnék többet kapni belőled- mosolyodtam el.

 - Akkor, hol kezdjük?

 - Ott, hogy beviszlek oda – böktem magam mellé, ahol egy sötét szoba volt, benne pedig egy üres franciaágy, ami csak ránk várt.

 - Oké –húzta egy kisebb mosolyra a száját, amitől kihagyott egy ütemet a szívem.

 - Megőrjítesz. Tudsz róla? – suttogtam a fülébe, és felkaptam az ölembe. Bevittem a szobába, lefektettem az ágyra, majd lassítottam a tempón. - Nyugi Hektor csak szép lassan. Ne siesd el. - Rátapadtam a nyakára, és apró csókokat adtam neki. Rina felsóhajtott, én pedig örömmel hallgattam a szuszogást. A kezem felfedező útra indult a hasán, az oldalán, és a combján. A bőre meglepően sima volt. Az érintésemtől felnyögött, én pedig már nem bírtam tovább várni, és elkezdtem lehúzni a pólóját. Nem tartott sokáig a művelet. Eltartott pár percig, de végül sikerült levetkőztetnünk egymást.

 - Hektor – suttogta a nevemet.

 - Mi az? Megálljak? Még most szólj, mert utána nem fogok tudni.

 - Nem dehogy is- nevetett fel. – Csak nagyon jól csinálod.

 - Tudod ez hízelgő.

 - Tényleg? – kulcsolta össze a kezeit a nyakamban.

 - Ühüm – doromboltam a nyakába.

 - Imádom ezt.

 - Micsodát? – emeltem fel a fejemet, és mélyen a szemébe néztem.

 - Amikor ezt csinálod velem.

 - Mármint ezt? – csikiztem meg az orommal.

 - Ha-ha ne csináld.

 - Mit is? – mosolyodtam el gonoszan.

 - Állj. Ne. He-Hektor.

 - Jó. Talán abba hagyom. De én ezt örökké tudnám folytatni.

 - Azt elhiszem – sóhajtott fel jóízűen.

 - Mondtam már, hogy szeretlek?

 - Igen, méghozzá néhány perccel ezelőtt. De akármeddig tudnám hallgatni.

 - Hmm… szeretem a hangodat. Beszélj még nekem –dörmögtem.

 - Mit mondjak?

 - Akármit – szorítottam magamhoz.

 - Nem jut eszembe semmi- nevetett fel.

 - Egyszerűen nem tudok veled betelni! – jelentettem ki, majd szenvedélyesen megcsókoltam.