Utazás Japánba

Jake:

- Haaa… végre egy kis nyugi – sóhajtottam fel fáradtan.

- Jake! Gyere el velem Japánba – rontott be Alex kissé idegesen. Ennyit a nyugalomról.  

- Valami gond van?

- Majd útközben elmagyarázom. Most pakolj, ha jönni akarsz velem – hadarta el gyorsan a szavakat. – És öltözz fel.

- Alex! – fogtam meg a karjánál fogva. – Nyugodj meg, és mond el, hogy mi a baj!

Nagy levegőt vett, majd még egyszer, és végül harmadjára is.

- Kaptam egy levelet –kezdett bele a magyarázatba – a nagyim haldoklik.

- Sajnálom –öleltem magamhoz szorosan.

- Nem veszíthetem el őt is Jake. Ezt már nem élném túl. Én… - nem bírta befejezni a mondatot, ugyanis elkezdett zokogni. Soha nem láttam még ennyire letörtnek. Annyira sírt, hogy megszakadt a szívem.

- Cscscs. Semmi baj. Elmegyek veled, csak hagyj nekem egy kis időt, hogy össze tudjak pakolni.

- Bocsi. Érzelmi kirohanás. Többet nem fordul elő –felelte monoton hangon.

- Alex, ezért nem kell bocsánatot kérned. Bármikor kisírhatod magad nekem, amikor valami bánt.

- Mindegy –törölte le a könnyeit. – Megyek, és megkeresem Abbyt, hogy a segítségével kapcsolatba tudjak lépni Kheironnal – jelentette ki, majd kisétált. Hm. Igen, Abby képessége nagyon hasznos volt.  Ugyan úgy működött, mint egy Írisz üzenet,- hiszen Írisz lánya- csak nem kellett drachmát „áldozni”.

- Hé! Te meg hova készülsz azokkal a bőröndökkel? – intett a fejével az ágyamon heverő, két bőröndre váratlan látogatóm.

- Darius –mosolyodtam el félig lehajtott fejjel.

- Jake? – húzta fel a szemöldökét értetlenül.

- Miért jöttél?

- Mert egy lányt keresek. Szőkésbarna, virágokkal teli göndör haja van. A bőre hófehér, és tegnap találkoztam vele – magyarázta a szemembe nézve.

- Azt hiszem, hogy te Dee-ről beszélsz.

- Dee? Nagyszerű. Hol találom meg? – kérdezte türelmetlenül.

- A Démétér bungalóban.

- Kösz, haver. Ja, és még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Hova a francba mész? –villantotta rám különböző színű szemeit, amitől kissé hátra hőköltem.

- Alexnek dolga akadt Japánban.

- És gondolom, elkíséred.

- Igen – feleltem határozottan.

- Értem. Nem zavarlak tovább a pakolásban, még meg kell találnom azt a lányt.

- Sok sikert Deehez – kiáltottam még utána, mire ő csak intett egy kösz félét a kezével.

Fél órával később megjelent Alex egy nagy utazótáskával a vállán. Amikor ránéztem elkapott a röhögő görcs.

-Ne nevess, különben kiverem az összes fogadat, és műfogsorral kell majd leélned a hátralévő életedet. Ó, ráadásul nélkülem.

- Nyugi cicám. Csak vicces volt a látvány, hogy nagyobb a táska, mint te magad – tápászkodtam fel a földről.

- Nekem is vicces lesz az a látvány, mikor egy fogad se lesz.

- Mennyi időnk van még a repülőgépig? – tereltem el a figyelmét mosolyogva.

- Két óránk. De most kell indulnunk, mert még az ellenőrzésen is át kell jutnunk.

- Akkor indulunk? – kaptam fel a bőröndöket.

- Na ná. Minden meg van beszélve.

- Azért kár, hogy itt hagyjuk a bulit – mondtam miközben bepakoltunk a taxiba.

- Én csak Ryant sajnálom. Szegényt itt hagyom a sok idióta között. Jut eszembe, nem kell majd ide visszasietnünk.

- Nem köszöntél el tőle igaz? – kérdeztem gyanakodva.

- Fogalmazzunk úgy, hogy nem szeretném, hogy szomorú legyen, ezért inkább nem említettem neki. De nem telik el fél óra, és el kezd engem keresni vagy valaki megemlíti neki, na akkor nagyon dühös lesz, szóval kérlek siessünk.

- Lehet, hogy most megúszod a lecseszést, de amikor hazajövünk nem.

- Éppen azért mondtam, hogy hazafele nem kell sietni. De legalább már nem lesz annyira mérges. Kidühöngi magát most, aztán lenyugszik. Végül, amikor hazajövünk, akkor már csak kicsit fog megölni, mert nagy részben örül, hogy újra lát engem –magyarázta, majd becsukta a kocsi csomagtartóját. – Menjünk!