2015. január 28., szerda

Ugye nem?

Jake:

Nos, nem volt valami könnyű dolgom. Kezdjük ott, hogy majdnem felfalt egy félistenbarát szörny, aztán megkedvelt. Fogalmam nincs, hogy mit csináltam, de engedtem neki, hogy körbeszaglásszon, miután elvégezte ezt a műveletet, leült és várt pár percet. Követtem a példáját, leültem vele szembe törökülésben, majd a szemébe nézve vártam.  Nem tudom mennyi idő telhetett el, de amikor később felnéztem Alexet láttam meg az ajtóban állni. Meglepett volt, és meglehetősen megkönnyebbült.

- Ugye tudod, hogy kinyírlak? – álltam fel szúrós tekintettel ránézve.
- Ez az én szövegem. Egyébként meg ez az apám szabálya. Ezt minden barátommal meg kellett tennem, - itt tartott egy kis szünetet, aztán folytatta – te vagy az első, aki túlélte.
- Az apád szabály? Mármint Árészé? – kérdeztem meglepetten.
- Igen – felelte, majd elmesélt mindent az elejétől a végéig. Ejha, a háború istene meglehetősen jól kitervelte az egészet.
-  Akkor is itt hagytál eléggé gonosz módon. Ezért meg kell, hogy büntesselek – lépkedtem felé lassan és kimérten.
- Büntetés alatt mit értesz? – harapott bele a szájába. Istenem elepedek tőle.
- Gondolj a legrosszabbra – húztam magamhoz, majd vadul megcsókoltam.
- Menjünk fel a szobámba. – Nem kellett kétszer mondania. Szinte befutottunk a házba, egy gyors köszönést és bemutatkozást mondtam Alex nagyijának, ami így hangzott: „Jó estét asszonyom, a nevem Jake”. A villámgyors ismerkedés után, felviharzottunk az emeletre, egyenesen a szobába. Itt lassítottam a tempón, azt akartam, hogy élvezetes legyen. Lassan levettem a pólóját, és telt kebleit kezdtem el csókokkal borítani. Majd egyre lejjebb siklottam, míg el nem értem a nadrág száráig, amit kigomboltam, és lehúztam róla. Rajtam se maradt ruha, csak a bokszer alsó. – Annyira szeretlek! – suttogtam a nyakába. 


Másnap reggel:

Jó reggelt fiatalok! Hasatokra süt a nap – ébresztett fel minket álmunkból egy vidám hang.  Isteneim, még jó hogy nincs rajta a szemüvege.
- Ajj nagyi. Ne már, nem akarok még felkelni – húzta a fejére a takarót Alex.
- Pedig a kedvencedet készítettem reggelire.
- Tükörtojást és sült szalonnát? – kapta fel a fejét.
- Talált, süllyedt.
- Pár perc és lent leszek – tekerte maga köré a lepedőt, és beviharzott a fürdőszobába.  Meg kell, hogy mondjam tényleg nagyon gyors volt.
- Igyekezz, mert nem várlak meg.
- Nyugodtan menj le nélkülem, én elég lassan készülök el – feleltem nevetve.
- Rendben.
Amikor kiment, és becsukta maga után az ajtót, elvonszoltam magam a fürdőig. Megnyitottam a zuhanyt, majd beálltam alá. Jól esett, ahogy a meleg víz végigfolyik a testemen. A tegnap este valami irtó izgató volt, és meglehetősen forró. Soha életemben nem éreztem magam ennyire jól. Most így visszagondolva az éjszakára… basszus! Nem használtunk óvszert. De, Alexnek még csak tegnap volt az első, nem lehet, hogy teherbe is esett ugye? Ugye nem? 




2 megjegyzés:

  1. Uhh...erre még kiváncsi vagyok....
    Amúgy jó lett. /
    *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :D <3
      Hát még sok érdekesség fog történni :33

      Törlés