2015. január 26., hétfő

Kicsi a rakás...

Skye: 

Valamikor délben, mikor már végre sikeresen kivertem a fejemből az előző, vagyis a második este történteket, mint tegnap, ma is összefutottam azzal a sráccal. Most is, mint az első este totál elfelejtettem a környezetem jelenlétét, mikor rávett, hogy a szemébe nézzek. Egész eddigi életemben, ő az első, aki ezt váltja ki belőlem. Csak tudnám hogyan csinálja ezt. Annyira idegesít. Próbálok a lehető legtávolabb kerülni a vidám fejétől, de mindig felbukkan és akkor is a legváratlanabb pillanatban. Fogadjunk, hogy nem telik el fél óra és elő ugrik az egyik fa mögül, vagy egy bokorból, mikor végre sikerült leráznom magamról.
Ez előtt nem sokkal meg akarta mutatni, hogy hogyan is működik az íj. Szerintem csak azt a tipikus "a hátad mögé állok, hogy megmutassam, hogy kell" fogást akarta elsütni, és hát... egy figyelmetlen pillanatomban sikerült is neki. A hideg rázott tőle. A lehető legjobban igyekeztem nem elüvölteni magam, de végül nem is volt rá szükség, mert Bella felajánlotta, hogy segít nekem helyette, aminek hálás is voltam. Kezembe vettem az íját és azt tettem amire utasított. Furcsálltam a meglepett képét, de nem különösen foglalkoztam vele.
Viszont valamit mesélt... az fergeteges volt. És még én vagyok a hülye, hogy igyekszem nem a fiúkkal foglalkozni az itt töltött időm alatt. Nem vágyom se arra se hasonló eseményre, mint amit Bella drága élt át a közel múltban.
Most a bungaló mellett lógó hintán ücsörgök, de nem fogom hajtani magam, még véletlenül sem, mert eléggé hányós vagyok és nem szívesen festeném át se a gyepet, se a ház oldalát a gyomrom tartalmával. Nem mintha sok minden lenne benne. Talán ezért is érzem magam ilyen gyengének.
Istenem. Legalább a nevét tudnám. Nem ő az egyetlen srác, aki fekete. Viszont a szeme... Te jó ég. Hány alkalommal fogok még elveszni benne? Most komolyan. Olyan szépek... olyan... baszott kékek, hogy csak na és ahogyan nézni tud velük.
Adja isten, hogy nem zúgtam bele. Könyörgök. Nem akarok érezni semmit csak a gyűlöletet. Csak akkor tudok támadni, ha az tölti be a szívemet. Anélkül gyenge vagyok. Könnyen sebezhető. Olyankor szoktam félni.
Alacsonyabban fogom meg a kötelet és hátrahajolok, hogy a törzsem vízszintesen legyen. Ahogy hátra dőlök, meglátom ahogy erre sétál egy ismerős alak. Most késő délután van és a kevés fényben csak akkor ismerem fel, amikor mögém érkezik. Megkönnyebbülten felsóhajtottan, mikor láttam, hogy nem a magas fekete srác az. Willnek csak nagyon barna. Nem tudom megmagyarázni, de őt tartom az egyetlen embernek, akiben valamiért megbízom. Talán... a kisugárzása miatt. Ő nem olyan mosolygós, mint a másik és nem is olyan idegesítő. Ami azt illeti sokkal szimpatikusabb is mint a másik. Ráadásul neki tudom a nevét...
Ehh... De ő tegnap este erősen utalt arra, hogy James tetszik neki... nem én. De miért is érdekel ez? Nem érdekel. Legszívesebben utálnám, de képtelen vagyok. Olyan cica.
Jézus! Nem vagyok itt fél hete sem és máris két fiúval zsonglőrködik az elmém. Jó ég! És a magasságos, ez tényleg ide jött.
- Hát te? -szólal meg Will, én pedig lassan felegyenesedem. - Hogy hogy így egyedül? - kérdi, mire kicsit elmosolyodom. Ez lenne az a bizonyos "úr isten, utánam érdeklődik" pillanat? Nagyon remélem, hogy nem. Nem akarok belekeveredni semmi komolyba. Mondjuk ő már foglalt - cseszd meg James - de akkor is. Még véletlenül sem.
- Mit érdekel az téged? -kérdem kicsit talán bukóbban a tervezettnél. Nem akarom elzavarni.
- Csak kérdeztem. - vonja meg a vállát- Nem kell mindjárt leharapni a fejemet. - mondja én pedig megfordulok a hintában.
- Senki sem harapta le a fejed, csak kicsit ingerült vagyok... meg talán éhes. -motyogom a végét. Hirtelen eszembe jut, hogy még az éjszaka közepén leléptek kettesben, és mikor menten volna aludni, kicsit érdekes hangokat hallottam a bungaló falain belülről és igyekeztem nem rosszra gondolni. -Na és te? - nézek rá gúnyosan mosolyogva. - Mit csináltatok Jamessel tegnap este? - kérdem mire kicsit megrezzen az arca. Tuti volt valami... érdekes.
- Az Apollón kölykök rendeltek pizzát. - tereli a témát. Okos. De pont azzal a módszerrel, ami okot ad a további kérdésekre, én viszont most nem szívesen szekálnám.
Az, hogy történt valami, már egyértelmű. Hogy én hogyan értelmezem a zajokat, az meg egy külön dolog. De csak azért sem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak. Talán egy kicsit, tényleg csak egy hangyányit piszkos a fantáziám, de nem gondolok rossz dolgokra.
- Asszem passzolom. - mondom, ő pedig nekidől a fának, és elkezdi mozgatni a hintát.
- Ha nem akarod, hogy kiszínezzem a pólód mintáját a gyomrom tartalmával, akkor ezt abba hagyod. - mondom, mire a szemét forgatva elkapja a kezét.
Pár másodpercig még ücsörgök egy a hintában, reménykedve azon, hogy mond valamit, de a türelmem nem a legtartósabb és nincs kedvem ahhoz, hogy én kérdezzek, vagy hogy véletlenül felhergeljem magam, szóval, inkább elsétálok. A tó partján biztos szebb a naplemente.
Mikor épp kerültem a házat, láttam a szemem sarkából, hogy ő is indul. A fák közül kiérve kezdtem azt érezni, hogy követnek. Lassan hátrafordulok, hogy megnézzem ki az és Willt pillantom meg, körülbelül húsz méterre tőlem. Unatkozik a srác, vagy mit jön így utánam?
Lassan elérek végre a tóhoz. Alig egy méterre a víztől sétálok a parton. Rajtam kívül vannak itt még páran de nem foglalkozom velük, és ők se nagyon velem. Talán néha ide pillantanak, de azt is csak azért, mert eléggé feltűnő a sörényem színe.
A víz felé nézve haladok és nézem a fodrozódó felszínét. Tetszik ahogy vissza tükröződik rajta az ég színe. A lemenő nap fényében rózsaszín színben ragyognak a felhők és a ég kékjével gyönyörű, ahogy a vízen mutatkozik. Sokáig képes lennék ezt elnézni, könnyebb így elmélyedni a saját kis világomban, de az sajnos nem tart túl sokáig, mert valaki elkiáltja magát és észreveszem a valóság jelenlétét is... és az fájt.
- KICSI A RAKÁS A LILÁRA! - hallom meg az ismerős hangot, de ez után már csak a nyomást érzem, amiről a talán hét fiú súlya alatt nem könnyű megfeledkezni.
Az első halálraítélt, elölről esett nekem, emiatt a hátamon landoltam. A srácnak világosbarna haja és jégkék szemei voltak. Meg kell mondjam, egész helyes, de halott. A következő kettőnek vagy csak a lábát, vagy karrját látom. Utána látom meg a baszott kék szeműt és Will idióta vigyorát, miközben lekevernek egymásnak egy-egy baráti pofont. Azután látok, még egy fekete bozontot vigyorogni, gyanítom, hogy ő Zorall tegnap estéről majd még egy pár láb, ez viszont női. 
Mind nevetnek. Fulladnának bele. Most ment el a kedvem ettől az egész tábor dologból. Mi a bánatért kellett most rám ugrani? Baszódjanak meg. Most komolyan. 
- Vagy most azonnal leszálltok rólam mindannyian, vagy fingom sincs mit csinálok veletek -sziszegem a fogaim között, mire a világos barna srác nyom egy puszit az arcomra.
- Nyugi van szívem, csak szórakozunk - mondja és igyekszem nem üvölteni.
- Ên is! - kiálltja valaki az emberi torony azon feléről, amelyet nem látok, majd egy másodperc múlva egy ismerős arc bukkan fel a maga szőke tincseivel. - Hey! Téged láttalak már! Hol is? - vigyorog rám. Nekem közben eszembe jut, ki ő. Keith. Az az idegesítő nyomoronc, aki fingom sincs hogy hogyan, de rábeszélt, hogy menjek el bulizni. 
- Igen. Tudod. A csaj, aki nem akar bulizni  - mondom unottan, kis dühvel a hangomban, ezek pedig még mindig nem másztak le rólam.
- Skye! Tudtam ám! - mondja, és dob egy puszit a levegőben... Ember, ez a srác is az agyamra fog menni. Biztos vagyok benne.
- Skye a neved?! - kérdi a meglepetten ... Az a baszott kék szemű, mire csak a szememet forgatom. Mi a franc ennek a neve?
- Baszki! Ace?! - kiállt Zorall. Ki az az Ace?
-Talált, süllyedt - válaszolt az említett. Azt hiszem megkaptam a választ a kérdésemre. Ace a nyomorék neve. 
- Hova a francba mentél, te két éve?! - kérdi kicsit ingerülten Zorall és nagyot csap a tarkójára. 
- Egy, mindenhol, kettő ÁÚÚÚ!!! - válaszol.
- Srácok, légyszi... Szálljatok le rólam  - mondom fájdalmasan, mert már nagyon kezd fájni az a kő a gerincemnél. 
Lassan kezdenek leszállni rólam és végre én is felállhatok. Will a kezét nyújtja segítségül, de amint talpon állok, a világos barna srác kap a karjaiba. Igyekszem eltartani magam tőle, de az így még jobban magához szorít. Tipikusan annak fajtának látszik, aki után olvadnak a lányok.
- Mondták már neked, hogy milyen gyönyörű a szemed? - kérdi nyálas hangon. Hányingerem van ettől a hangsúlytól.
- Előfordult már - mondom undorral a hangomban. Istenem... - Valaki... - nyafogom, mire két másik kezet érzek a derekam köré csavarodni, majd egy hirtelen mozdulattal kirántott a nyálgép karjaiból.
- Ne érj hozzá! Ő az enyém! - mondja a "megmentőm" és a vállara vesz.

- Ő meg az enyém! - mondja a Keith mellett álló lány és magához rántja. Ezután a srác megpördül és elindul. Na és vajon ki ő? Csak nem Ace? A tépett, ujjatlan farmer dzsekit elnézve... de... ez ő. Egyik jobb mint a másik. Még mindig nem értem miért nem reagáltan semmit. Normál esetben simán felképeltem volna azt a szép szemű nyálgépet, szóval... értetlenül meredek magam elé, jobban mondva Willre, aki Keithel és Zorallal röhögnek, valószínűleg rajtam. Akkor kaptam észbe, hogy még mindig cipel és elkezdtem ütögetni a hátát az öklömmel.
-Tegyél már le te állat! - kiabáltam és még csaptam rá egy nagyot a tenyeremmel. Ez után lerakott a földre és győztesen mosolygott le rám arról a - tuti megvan az, kétszáz pluszos - eszement magasságáról. Csak áll előttem egyenesen mint egy ceruza,  karba tett kézzel és igyekszik nem mosolyogni, de ez nem nagyon jön össze neki.
Meredten és szótlanul nézek bele azokba az idegesítően szép szemeibe és úgy látszik, rohadtul élvezi, hogy képtelen vagyok bármit is reagálni. Pár kínos másodpercig még bambulok bele a képébe, de egy üvöltözve rohanó srác, sikeresen kizökkent.
- Srácok! Baj van - kiabálja, majd megáll és a térdére támaszkodva kifújja magát. Valaki odamegy hozzá megkérdezni, mi gáz, majd hátrál két lépést és felénk fordul és ide kiállt.
- Hey, Ace! Úgy fest, Mr. D megérkezett...

3 megjegyzés:

  1. Hmm.....Skye szerelmes Ace-ba és Ace is belé vagy csak Ace Skye-ba?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom Annenek kéne válaszolnia, de valahogy késztetést érzek arra, hogy válaszoljak, szóval Acenek bejön Skye, ha minden igaz, én sem értem pontosan, de a későbbi fejezetekben lesz egy kis meglepetés ezzel a szállal kapcsolatban. :3

      Törlés