2014. december 24., szerda

Ó, édes sóvárgás...

Riley

Arra ébredtem, hogy valaki figyel. Hogy figyel? Konkrétan keresztül lyukasztja a hátamat a nézésével. Mivel túl sok kedvem nem volt felkelni, ezért próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy figyelnek de egyáltalán nem jött össze, mert kibaszottul idegesített. Mérgesen fordultam meg, és ültem fel az ágyamban, majd körülnéztem, hogy ki az, aki ennyire nem akarja, hogy aludjak. Először Renée és Johanna vigyorgó feje tűnt fel, ahogy rám pillantottak, azután pedig egy fekete hajú srác, akiről bevallom azt hittem, hogy már nem fog visszajönni.

 - Ace? Mi a faszt keresel itt? - pillantottam rá kíváncsian a srácra, aki rám emelte a tekintetét. Ace mindig is kissé különc volt, amolyan tipikus "fekete bárány" Apollóéknál. Nem szántam túl sok időt a megismerésére, nem is nagyon érdekelt, és az sem, hogy testvérek vagyunk. Pontosan ugyanúgy kezeltem, mint a többieket, semmi extra nincs a srácban. Aztán lelépett két évre Kanadába, és most jött vissza, csak tudnám, hogy minek.

 - Kedvességed határtalan, mint mindig. Egyébként neked is szia, Riley - biccentett felém, és ennyivel le is tudtuk a beszélgetést az elkövetkezendő minimum fél évre. Inkább a lányokra néztem, akik még mindig jelentőségteljes pillantásokat küldtek felém. Én meg nem értettem, hogy mi van, így kénytelen voltam megkérdezni, ha már keresztül lyukasztották a hátamat a bámulásukkal.
 - Mi van? - kérdeztem kissé ingerülten, mert már kezdtem elveszteni a türelmem.
 - Ryant hol hagytad? - vigyorgott rám Renée, én pedig lenéztem az alattam lévő ágyra, és rájöttem, hogy Ryan tényleg nincs itt. Az este valahol elhagytam őt, nagyjából akkor, amikor Keith megtalált engem, és muszáj voltam inni vele pár pohárral. Nem aggódom érte túlságosan, csak kíváncsi vagyok, hogy kivel volt, ahogy Johanna és Renée is az, legalábbis így ránézésre azok.
 - Nem vagyok vele összekötve, ötletem sincs, hogy merre lehet - vontam végül vállat, és lemásztam az ágyamról. Miután Kimmel valamikor hajnalban nagy nehezen kiszedtük Keith-t a zuhanyzóból, és megnyugtattuk őt, hogy a zuhanyrózsa nem fog többet sírni, a ruháimat kiteregettem, és egy bugyiban meg egy pólóban bújtam ágyba, mert már arra sem volt erőm, hogy pizsamát keressek. Lazán kisétáltam a bungaló elé, és elszívtam egy szál cigit, természetesen eközben nem egy srác bámult meg. James ért nemsokkal később oda mellém, és vágott hozzám egy rövid gatyát.
 - Még mindig nem zavar, hogy bámulnak? - kérdezte mosolyogva, én pedig megráztam a fejem, majd felé nyújtottam a rövidnadrágomat.
 - Amúgy ez sem takar sokkal többet, mint a bugyim - mondtam érdektelenül. De most komolyan, minek zavartassam magam, majdnem olyan, mintha fürdőruha lenne, csak ezt úgy hívják, hogy fehérnemű. - Mellesleg, nem láttad Ryant?
 - Nem - válaszolt, majd ő is rágyújtott. - De ma reggel még Nicoval sem találkoztam, ez jelenthet valamit? - pillantott rám. Kifújtam a füstöt, és széttártam a karjaimat.
  - Ötletem sincs, lehetséges. Viszont nekem most kéne kerítenem egy kávét, úgyhogy helló! - Biccentettem neki, majd elindultam valamerre kávét szerezni.

Ryannel végül órákkal később futottam össze, ahogy zavartan rongyol be az Apollón bungalóba, bedől az ágyába, a fejét a párnába temeti, és csak pár perccel később vesz engem észre, ahogy fölé hajolok.
 - Akarsz róla beszélni? - kérdeztem meg tőle a költői kérdést, mert nincs az az isten, hogy ő ne akarjon valamiről beszélni. Végül csak kissé dallamosan, mintha egy ódát szavalna kezdte el mondani, amit akart.
 - Ó, édes sóvárgás, mely felemészt belülről - kezdett bele, én pedig belementem a játékába, ugyanolyan dallamosan kezdtem mondani a szövegem.
 - Mit vétett ellened a sors, mi teljesen felőröl?
 - Nem bánom tettemet, túlzottan élveztem, ebből baj lesz, már vagy egy hónapja éreztem.
 - Ó, te szerelmes, ó te bolond, mi lelt téged, mi pirulásra késztet, mondd?
 - Most részletezzem, vagy megelégszel egy szóval? Nem emlékszem az estére, túl sok volt bennem a vodka.
 - Elég lesz egy szó, de már sejtem mi lehet, a halál elragadta a szívedet - az utolsó mondatomra csak egy halk sóhajt hallatott, én pedig a képébe vigyorogtam. Kivételesen örültem az átoknak, legalább nem kell ilyen faszságokon agyalnom, mint Ryannek, és engem nem irányítanak az érzelmeim, ellenben őt teljes mértékben az orránál fogva vezetik. Szerelem? Ugyan kinek kell...
 - Teljesen belezúgtam, szerinted most mi legyen? - kérdezte tőlem reménykedve, hátha én választ tudok adni a kérdésére. Szokás szerint semmi érdekfeszítőt nem tudtam neki mondani, csak a realitást veszem észre mindenben.
 - Együtt voltatok az este, nem?
 - De...
 - Akkor meg mire vársz? A tiéd a srác - mondtam végül, mire ő elmosolyodott, és magához ölelt.
 - Imádlak, Húgi.
 - Ühüm, én is téged, csak ne szoríts ennyire - nevettem el magam. Nos, igen. Tudom, hogy ritkán nevetek, de ha mégis az csak neki szól. Végülis, ő Ryan, és ő az akiért még a csillagokat is lehoznám az égről. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése