Megjöttem!

Ace:

- Megjöttem! - rontok be az Apollón bungaló ajtaján hajnali tizenegy óra után nem sokkal, ezzel felverve néhány rég látott féltestvérkémet. rég jártam itt utoljára. Két év egyesek  hosszú idő,  de nekem nem elég hosszú. Többet akarok. Több időt, többet látni. Nekem ez nem elég... kevés...

-Basszus, ne ilyen hangosan! - szól rám az egyik.

-És ne ilyen korán... - morogja egy másik és a fejére húzza a takarót. Nem értem. Apánk által már rég fent kéne lenniük és a többieket ébresztgetniük... habár a tegnap este... érdekes volt. Érkezésnek meg fantasztikus. Csak tudnám, hogy Kheiront hogy vették rá erre. Egyáltalán hol van? És Mr. D? Nagyon sok mindenről maradhattam le.

- Miért? Már rég fenn a nap -mutatok a hüvelykujjammal ki az ajtón... de ezeket mintha kicserélték volna.

- Nem érdekel, fáradt vagyok - morogja valamelyik. Ekkora lusta bandát. Apánk büszke lenne rájuk.

- Akkor ne meséljek Brazíliáról, Mexikóról, Thailandról, Afrikáról, Magyarországról...

- Mi van?! - ugranak fel hárman.

- Vagy a drága Kanadámról? -fejezem be a kérdést és elmosolyodom. Ezzel tuti kimostam az álmot a szemükből.

- Ace?! - Na! valaki rájött, hogy ki vagyok?

- Ki más? - emelem meg a vállam.

- Ace?! - mondja egy másik kicsit hangosabban.

- Ez Ace! -Ő meg Sherlock...

- Visszajött?! - És mindjárt el is megy, ha nem hagyják abba.

- Igen... - morgom. Mi olyan nagy ügy ezen? Hiányoztak az én kis retardált húgocskáim és persze Ryan... na meg Riley is természetesen. De ö nem lány. Ez a csaj, tuti nem.

- Ace!!! - Na még egy és én már itt sem vagyok. Hányszor akarják még ezt elmondani? Negyvenszer? Hetvenszer?

- Nagyon jól tudjátok a nevemet - dicsérem meg őket, de ez inkább szarkazmusnak hatott. Nekem nem ez az ismertető jelem. Ez Rileyé.

- Szóval, mi van? - Húúúhaaa... Most vajon szekáljam őket, vagy azonnal meséljek el mindent. Hmm... Jó kérdés, ugye? Ha mindent gyorsan elmondok, akkor hamar leszállnak rólam. De ha húzom, akkor meg idegesen várják a folytatást... vagy megunják és lelépnek.

- Bejártam a világot... - rúgom be magam mögött az ajtót- ...az. Jártam mindenhol. Kína, Japán, Franciaország...

- Nem azt mondtad, hogy Kanadába mész, meglátogatni a családodat... sápadt arcú? - szakít félbe valamelyik az árnyékban.

- De - elhúzom a függönyt az ablakokon mire mind a szemük elé emelik a kezüket a hirtelen fény miatt... hogy ezek mekkora vámpírok... és még én vagyok sápadt arcú - De mégsem. Kanada csak másfél hónapig nyújtott nekem szállást, aztán fogtam magam, és tovább álltam. - Megint.

Mindig is világ vándor voltam. Mielőtt még nem tudtam, hogy félisten vagyok, apámmal, mármint a nevelő apámmal jártuk az amerikai kontinenst. Északról Délre, a legeldugottabb helyeket kutatva. Sokszor bajba is kerültünk emiatt, de sose bántuk meg.

Az ,hogy mindent itt hagytam csak azért volt, mert változásra vágytam. Én egyszerűen képtelen vagyok egy helyben maradni és nézni, ahogy a világ elhalad mellettem. Mehetek akárhova, akármerre. Sok helyen maradhatok huzamosabb ideig. De mindig visszatérek a start mezőre.

- De hallod... Apád vastag, hogy ennyit utazhattál? - kérdi szöszi egy.

- Apollón? Jó kérdé...

- Nem. A nevelő apádra céloztam ezzel.

- Ja. Ö az. Meg a munkája miatt is sokat utazik -mondom, közben leülök az ágyra, ami egykor az enyém volt.

- Most azonnal felállsz az ágyamról! -morogja valaki a párnája alatt.

- Új tesó? -kérdem.

- Hát, régebb óta van itt,mint te.

- Mmm... Ryan? - őt nem találom sehol.

- Nem lett hetero, ha erre gondolsz  - vigyorog rám gonoszan Renée és átmászik mellém.

- Hm hm és ugye tudod, hogy megint újnak számítasz itt - csatlakozik Johanna.

- Jaj ne -ismerős érzés tört rám hirtelen.

- De de.

- Neeem. - Kicsit olyan mint a félelem. Legutóbb akkor éreztem ezt, mikor még első napjaimat töltöttem itt, mint az egyetlen lányok után érdeklődő ember ebben a bungalóban.

- Most sem fogod megúszni a szívatást.

- Itt hagytál minket.

- Most bajban vaaagy - mondja Johanna dallamosan.

- Naaagyon naaagy baaajb...

- Már immúnis vagyok rátok - kicsit összébb húzom magam.

- Ace... Ittléted három évében, még mielőtt elmentél, egyszer sem tudtad elviselni...

- Most miért lenne más?

- Lányok...

- Nem azt mondtam, hogy szállj le az... -mondata közben felül majd amikor megpillant lefagy egy pillanatra. Tudom, hogy helyes vagyok, de nem kell így reagálni rá -...ágyamról.

- Ace Dixon -nyújtom a kezem.

- Lara -mondja, nyújtja lassan a kezét ö is.

- És a másik lányka ott a túl félen? -kérdem.

- Thea -vágja rá gyorsan és kicsit bátortalanul.

- Hmm... Úgy tűnik, hogy vagy nagyon ijesztő, vagy nagyon zavarba ejtő vagy Ace. Két legkisebb húgod máris szótlanul kuporog az ágyon...

- Nem is zavarba ejtő, csak... hmm. - halkul el a mögöttünk kuporgó Lara, amit ráemeltem a tekintetemet.

- Úgy van. Ijesztő vagyok - hadarom.

- Dehogy vagy te ijesztő. Az új csaj ijesztő -fordul Renée, Johannához.
- Vagyis csak... annak látszik.

- Oké, akkor amíg ti azon vívódtok hogy én vagy az új csaj az ijesztőbb, én lepakolok -mondom, s azzal felállok és elindulok.

- És ezúttal meddig maradsz? - kérdi érdeklődőn valamelyik mikor már az ajtót nyitom és vissza fordulok.

- Hát az ezúttal tőletek függ - kacsintok vissza és behúzom magam után az ajtót.

Mert ha továbbra sem hagyják abba a piszkálódást, fogok cakkot-pakkot és már itt sem vagyok. Nem vagyok hajlandó tűrni, hogy egyfolytában az identitásommal piszkálódjanak. Komolyan mondom... Mindjárt átkéretem magam a hermészesek közé, vagy ahova engednek, mert ez nagyon kezd az agyamra menni. Nem a piszkálódás hiányzott hanem a srácok... De velük együtt az is megvan.

Sóhajtok egyet, majd leugrom a lépcsőről. Körülnézek, mintha csak át akarnék menni az úttesten... Hát Rio után ez a reflex alaposan beleivódott a nyakamba, de Mexikó város sem volt semmi.

Szóval mikor végre megbizonyosodtam arról,  hogy a közlekedés biztonságos,  futólépésben haladok a Nagyház felé, ahol is a cuccaimat hagytam. Remélhetőleg semmim se találkozott rókarudival. Nincs túl sok kedvem mosni. Hányást meg végképp. 

Ahogy elhaladok a Hermész bungaló mellett, valami vagy, valaki nekem jött... vagy én neki, amitől mindketten a földön landolunk. 

- Te!- állapítja meg az ismerős hang gazdája. Nem tudom ki az, mert ahogy földet értem, be is vertem a fejem és még nem nyitottam ki a szemem.

- Én? - közben lassan felülök. 

- Meghalsz! - leginkább Alexre emlékeztet,  de mégsem passzol. 

- Egyszer biztos -nyögöm. 

- Én foglak megölni. 

- Sok sikert - szüksége is lesz rá. Pislogok kettőt majd magam elé pillantok, ahol egy lila vagy pink felmosó magasodik felém. Ez a felmosó tegnap még furcsamód, ijesztően nézett a szemembe... bevallom, most sem sokkal másabb tekintet fogadott. Ez akkor este egy kis idő után már kezdett... hogy is mondjam...  megrémíteni és random nyomtam egy puszit az arcára, hogy kizökkentsem, amitől valamiért bekísért nekem egy jobbost, kiesett a poharam a kezemből és a tartalma rajta landolt. Árészos. Tuti hogy Árész fattya. 

- Szia - köszönök rá. 

- Azt hittem az életedtől kicsit komolyabb búcsút veszel - hát attól majd biztos, de az tuti nem most lesz. 

- Én meg azt, hogy a köszönés, mint emberi tulajdonság, viszonozandó. 

- Viszlát a pokolban -morogja,  majd sarkon fordul és elindul. 

- De előtte nem segítenél felállni? - kiáltok utána. 

- Ugyan miért tenném meg? - fordul vissza és csípőre teszi a kezét. 

- Mert rohadtul bevertem a fejem és még mindig forog velem a világ - frászt. 

- És akkor mi van? 

- Na, légyszi - mondom és igyekszem a külsőmnél még ellenállhatatlannabbúl nézni. 

- Hrrrjaaaj,  ne nézz már így - mondja és már nyújtja is a kezét. Tudtam. Ellenállhatatlan vagyok.  Belekapaszkodom,  és amint elemelkedem kicsit a földről, visszarántom, és rám esik. Gonosz lettem 

volna? Talán. De nem különösen izgat. 

- Hogy te mekkora szemét vagy. 

- Szokták mondani- vigyorgok a képébe. 

- Ugye felfogtad, hogy ezzel aláírtad a halálos ítéletedet. 

- Ez viszont új - akár Hádészé is lehet, deee... nem, az talán mégsem. 

- Eressz el! 

- Mééért? Szerintem tök jól vagyunk így. 

- Igazad van! - nyílik mosolyra a szája.

- Na ugye. 

- Így most elég közel vagy hozzám ahhoz, hogy a nyakad köré fonjam a karjaimat... 

- És? - érdekesen kezdődik. 

- Miközben lassan végig simítom az ujjaimmal a tarkódat ... és egy füledbe súgott, óvatos mondat után...- sötét szeme zölden fel csillan amitől rossz előérzetem támadt, mégis akaratlanul elmosolyodom -... szorosan hozzád bújnék... és lassan...  kitörném a nyakad. - Rossz előérzet, mi? 

- Komolyan? Komolyan erre gondoltál? Nem lehetett volna egy kicsit romantikusabb befejezést adnod neki? - méltatlankodom. 

- Hánynom kell a romantikától. 

- De ne már... 

- Most eressz el - morogja. 

- Hát ezek után már. Nem is szívesen marasztalnálak - mondom és lehámozom róla a karjaimat. 

- Szerinted ezzel mi volt a célom? 

- Hát gondolom, nem egy csókot akartál szerezni tőlem... 

- Tőled!? 

- Tőlem. 

- Csodálom azt aki nem hányja el magát utána. 

- Hát ami azt illet, volt mát egy francia, egy japán, egy cse... 

- Nem kértem beszámolót - szakít félbe. Pedig ez még csak a töredéke volt. 

- Hát ezzel egyedül vagy  -Vagy talán ketten. Riley sem biztos hogy sokat kérdezősködne az elmúlt két évről. 

Egy érdektelen szemforgatás után undort tükröző arccal elhalad mellettem. Nem hallottam, hogy pontosan mit, de nagyon ingerülten motyogott valamit. A mellé párosuló kézrángatással és fejcsóválással még cukinak is nevezhetném. De tuti kinyír, ha ezt a képébe mondom. 

Egy darabig még nézem ahogy elhalad, aztán elindulok, de még egyszer visszanézek rá. Van benne valami... Más. Más mint a többi lányban akit ismerek, ismertem a világ minden táján.

Vagy nem is. Ahhoz a francia lány és a csókja... Ahhoz aztán semmi sem fogható. Még most is beleborzongok. 

A Nagyházhoz érve kicsit izgulni kezdek a cuccaimra nézve, mert kitudja mi történt velük azóta, hogy a lépcső alá tettem. De hacsak a lépcső alól nem mászott ki magától... Na azt megnéztem volna. 

Benyitok az épületbe, hát... nem mondom, szép kis szemétkupac gyűlt itt össze az este folyamán, de kint se sokkal fényesebb a helyzet. Megállok a lépcső mellett... Oké, a cuccomnak semmi baja. Már nyúlnék is értük, mikor halk... Vagyis viszonylag halk beszélgetésre nem leszek figyelmes. Valami az éjjel nem úgy sülhetett el mint ahogyan azt tervezték egyesek.  

Nem foglalkozom velük. Felkapom a két nagy bőröndömet, és mintha ott sem lettem volna, kisétáltam. 

Gyors léptekkel visszamentem a bungalóhoz ahol a lányok már egész éber viselkedést mutattak ki magukból igyekeztem minél hangtalanabbul felráncigálni a cuccaimat. Csak tudnám, hogy anyám mi a bánatért nem elégelte meg azt a ruhamennyiséget, amim van. Pasiból vagyok. Nekem nem kell két gardrób ruha. 

Egy lakatlannak vélt ágynál letáboroztam majd számomra érthetetlen okok miatt ismét Renéehez és Johannához csatlakoztam. 

- ... szerinted érzi, hogy,  figyeljük? - ha ezzel Rileyre céloztak, szerintem ja. Ha nem, akkor nem kezdett volna el mocorogni... Ja nem.  Már ül. Pár másodpercig csak a frissen elűzött álom látszik a szemében, majd rám emeli gyönyörű szemeit és a hozzáillő bájjal köszönt. 

- Ace? Te meg mi a faszt keresel itt? - most hogy kérdezed... Fogalmam sincs. 

- Kedvességed határtalan, mint mindig. Egyébként neked is szia, Riley. 

Hát... Asszem a következő hónapokban nem sűrűn fogunk beszélgetni, de Rileyval egyébként sem szoktam. Illetve ő velem. Ha kérdezek valamit, nyomban leráz... Mégis azok közé tartozik, akik a legjobban hiányoztak. 

Viszont ha az úgy hiányolt húgocskáimtól most sem úszom meg... A szokott szekálást... Én végleg lelépek... De még előtte megkérdezem a felmosó nevét. 

Anti Fitness Club - Lélegzet