2014. augusztus 1., péntek

Haláli találkozás


Zorall:

   Épp az ágyamban feküdtem, mikor berontottak az ajtómon.
 - Zorall - Oh, az én angyalom. - Mit mondtál te Erósznak?
Sóhajtva felültem az ágyon és közelebb húztam magamhoz.
 - Csak kifejtettem kisisten barátunknak, hogy nem szeretem, ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém - néztem végig rajta feltűnően.
 - Nem vagyok a tulajdonod csak azért, mert egyszer megcsókoltál - vörösödött el teljesen, amit én nagyonis aranyosnak találtam. Ezt letagadom, hogy én mondtam!
 - Viszont te is megcsókoltál - kacsintottam rá.
 - Te hülye vagy! - rántotta ki a kezét az enyémből.
 - Lehet - gondolkodtam el egy pillanatra.
 - Bastardo... - káromkodta el magát és kirohant a bungallóból.
Hiába titkolja, tudom, hogy ő is szeret. Önelégült vigyorral a képemen feküdtem vissza az ágyamra, hogy kipihenhessem a mai nap fáradalmait. Viszont a csend nem tartott sokáig.
 - Zorall! - rúgta be az ajtót Alex.
Igen berúgta, de olyan szinten, hogy az majdnem teljesen kirepült a tokjából. Mindig elcsodálkozom Alex erején.
 - Mivan? - ásítottam.
 - Te idióta, nem gondolod furcsának, hogy csak te vagy bent a bungallóban? - ordította a fülembe.
Most hogy mondja, tényleg csak én voltam bent. Persze rajta kívül.
 - A többiek? - kérdeztem mostmár kíváncsian.
 - Téged keresnek - rángatott fel az ágyról.
 - Mit csináltam? - kérdeztem röhögve, amint az ajtó felé taszigált.
 - Inkább mit NEM csináltál? - lökött ki az ajtón. - Tudod ma a tiéd a mosdó.
 - Ó, a büntetés! - csaptam a homlokomra. - Teljesen elfelejtettem.
 - Azt vettük észre. Ma te takarítod ki az egész fiú mosdót! - mondta ellenkezést nem toleráló hanggal.
 - De...
 - SEMMI DE! Nyomás - fordult meg és már ott sem volt.
Lemondó sóhajjal kullogtam be a koszba, hogy több óra suvickolás után végre ki is léphessek az ajtón. Lepakoltam a tisztító szereket, majd a zuhanyzóba siettem, hogy lemossam magamról a bűzt. Amint kiléptem az ajtón, egy árnyat láttam besurranni az erdőbe. A kíváncsiság legyőzte a fáradtságomat és az árny felé vettem az irányt. Az erdő mélyére vezetett az útja és egyszer csak azt vettem észre, hogy kikerültünk a Tábor területéről. Az előttem lévő alak megtorpant és lassan kisétált egy holdfényes tisztásra, ahol már állt egy alak.
 - Apa - szólította meg az árny a sötétből kilépő férfit.
 Jeges borzongás futott végig a gerincem mentén, mikor megláttam. Még sosem találkoztam az Alvilág istenével, de rögtön felismertem. Az a nyomorúság, amit magából árasztott... Egyszerűen még ilyen távolságból is elviselhetetlen volt.
 - Hannah - biccentett. - Én sa...
 - Nem kell bocsánatot kérned tőlem. Rájöttem, hogy az én érdekemben cselekedtél. Bár hamarabb is kiengedhettél volna - vágta Hádész fejéhez a dolgokat Han.
 - Akkor engedtelek ki, mikor jónak láttam.
 - Hogyan érthetem meg ezt a nyelvet? - tette fel a kétmilliós kérdést a lány. Nem kertel, kimondja ami érdekli.
 - Attól, hogy még te úgy érezted, hogy sötétben élsz, te nagyonis a valóságban voltál. Erődtől és tudatodtól megfosztva más-más emberek életét élve tanultál.
Leesett az állam. Ekkora ereje lenne egy istennek?
 Csend telepedett a tisztásra és egy felhő eltakarta a holdat. Sötétség lett urrá a tájon. Féltem. Beismerem, hogy rettegtem, de főleg akkor, mikor Hádész vörösen izzó szemei rám tapadtak. Mintha csak most vett volna észre. Még a levegő is belém szorult.
 - Tudod már, hogy miket vesztettél az évek alatt? - kérdezte az Alvilág istene, de mintha nekem intézte volna a szavait.
 - Pár évet és a hajszínemet - vette fontolóra a dolgot Hannah. - Azért jobban tetszettek a fekete tincsek.
Hannah-nak fekete a haja? Mit nem tudok még róla?
 - Ugye tudod, hogy nem lehet soha gyereked? - Ez a mondat a levegőben lógott tovább és, mintha ketté szelte volna a holdat takaró felhőt.
Hannah elmosolyodott, majd sarkon fordult és elment, csak azért, hogy ne lássák, amint a szeme megtelt könnyel. Utána akartam indulni, de egy mondat megállított.
 - Nem szoktam ilyet mondani, de vigyázz rá.
 Hádész állt a hátam mögött és hozzám beszélt.
 - Mindig egy nagy családról álmodott, mert nem akarta, hogy más is úgy járjon mint ő. Nem szerette volna, ha a gyerekének nincsen apja - magyarázta a hang.
 - Miért tette ezt vele?
 - Hogy miért? - kérdezett vissza elmélázva. - Mert a lányom és szeretem.
 - Ha szereti, akkor hagynia kellett volna. Miért zárta be? Mivel érdemelte ezt ki Hannah? - vágtam hozzá a kérdéseimet és már nem érdekelt, hogy ki ő.
 - Azután ítélkezz, hogy tudod a történetét - csattant fel mérgesen az istenség.
 - Akkor segítsen megtudnom - bólintottam határozottan. - Segítsen, hogy megértsem. Miért volt erre szükség?
 - Te akartad - egyik kezével az arcom felé nyúlt és én hátráltam volna, de már késő volt.
Beszippantott a sötétség és rabul ejtett a hideg.

4 megjegyzés:

  1. hello!:) függővég.. utálom.. viszont a történetet annál inkább imádom!:) remélem hamar jönnek a kövi részek!:) XX Kincs

    VálaszTörlés
  2. Szia! :D Köszönöm! Egy komment mindig feldobja a napomat, még ha semmit nem is aludtam az éjjel. :3 Megpróbálom minél hamarabb hozni a következőt! Köszönöm még egyszer a hozzászólást! ^_^
    By.: Lexy

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik Zorall karaktere és remélem mihamarabb egymásra talál Ryan & Nico

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heyho, Lexy gondolom köszöni, hogy tetszik a karaktere, én pedig annyit mondok csak, hogy a bulinak most nagyon fogsz örülni, ha Ryan x Nico jeleneteket szeretnél :3 ~Pepii

      Törlés