Nico:
Tudom, szörnyű vagyok, de egyszerűen muszáj belinkelnem ezt a számot; Skinred - Rat Race
Egy kibaszott patkánycsapda. Ördögi kör, vagy a huszonkettes csapdája. Bárhogy
is hívjuk, mindig beleesek. A patkánycsapda annyival rosszabb helyzetbe hoz,
hogy képtelen vagyok kimászni belőle. Ami oda bemegy, az többet már nem jön ki.
Én pontosan így jártam. Nagyon tetszett ez a srác – pillantottam itt Ryanre -
és egyszerűen nem tudtam vele semmit sem kezdeni. Nem nézett rám, nem
érdeklődött felőlem, én meg szépen lassan bele fogok őrülni a saját
hülyeségembe. Említettem már, hogy utálom ezt az érzést? Szerelmesnek lenni csak
teher a félvér számára. Aggodalmat okoz, és bármit megadnál azért, hogy megvédd
a szeretted, akár az életed is. Erre pedig nem volt szükségem, viszonzatlanul
szeretni, nincs rosszabb érzés a világon.
You know it's gonna get you whoa
And it will never let you go.
Próbáltam
Jamesre figyelni, aki egyébként hozzám intézte a szavait, de egyre inkább csak
egy zeneszöveg ment a fejemben. Rattrap we
can't escape from it whoa, and it will never let you go whoa whoa. Végül
fogtam magam és köszönés nélkül leléptem. Senki nem jött utánam, nem is vártam
el. Lesétáltam a tópartra, és ott ültem le. Egy patkány csontvázával kezdtem
szórakozni, milyen ironikus.
Percekkel később a cigi füst szaga csapta meg az orromat, így, ahogy vágtam egy
fintort, már intéztem is Jameshez a szavaimat.
- Nem vagyok rád sem kíváncsi – nem néztem
az adott irányba, csak annyit vettem észre hogy leül mellém.
- Nem tudom, hogy mit tettem, amiért nem vagy rám kíváncsi, de ha nem gáz, most
inkább maradnék. – James hangját vártam, nem ő volt az. Kellemes, és mély hang
volt.
- Azt hittem, hogy a Szürke Szivárvány jön, bocsi – néztem félre. – És ne nézz,
mert érzem magamon a pillantásod – húztam el a számat. Tudtam, hogy engem
figyel, de most ahelyett, hogy békén hagyott volna, vagy elvörösödve elkapná a
fejét, mint pár nappal ezelőtt, kitartóan nézett. Ez kifejezetten idegesített,
gyűlöltem, ha néztek, vagy besétáltak a személyes terembe. Miért jött
egyáltalán utánam? Senki sem kérte őt erre, maradt volna ott a testvérével, és
a barátaival. Sokkal jobb társaság, mint én.
- Aki cigizik, meghal – mondtam csak úgy a semmibe. Jamesnek is mindig ezt
mondtam, de ő csak vállat vonva szívta tovább.
- Miért, aki nem, az nem hal meg? – megint éreztem Ryan pillantását magamon.
Inkább felé fordítottam a tekintetem. Mosolygott, egyenesen rám, és csak
számomra. Talán túl sokat látok bele.
- Végülis de, kevés néha a hely odalent, gondolom ezért - vontam vállat.
- Tényleg, hogy-hogy most itt fent élsz?
- Menjek vissza? – néztem rá összeszűkült szemekkel.
- Ne! – szólalt fel hirtelen, tőlem egy kérdő tekintetet kapott. – Akarom mondani,
jó helyen vagy itt. – Most ő fordult el tőlem, megint elvörösödve. A Sztüx
folyóra esküszöm, hogy nem értem ezt a srácot.
- Valahogy egyszerűbbnek tűnt az élet, mint apával. Még akkor is, ha szinte
senkit sem ismerek Jamesen kívül.
- De téged ismernek, és ez már valami.
- Ez nem jelenti azt, hogy szeretnek is – húztam el a számat. Erre már nem
mondott semmit, és nem nézett rám megint. Pedig látni akartam azokat a gyönyörű
aranysárga szemeket. Nehéz volt úgy megmaradnom a közelébe, hogy ne húzódjak
hozzá közelebb, vagy ne érintsem meg. Főleg most, hogy nem figyelt. Túlságosan
is csábító volt, de nem szabadott. Ennyi önuralmam még volt, bár nem hiszem,
hogy sokáig, de egyelőre még volt.
- Miért jöttél el szerény kis köreinkből? – intézte hozzám a kérdését, de
továbbra is a tó vizét bámulta. Hogy mondhatnám el neki, hogy pont miatta? Mert
féltem, hogy olyat tennék, amit még megbánok. Erre utánam jön, és kísérti a
sorsát. Én a helyében messziről elkerülném magamat.
- Unatkoztam – hazudtam. Na és? Ti nem szoktatok?
- Aha, persze, Alex mellett szerintem nem lehet unatkozni – nevetett fel, ahogy
az Árészos lányra gondolt. Engem túlzottan nem érdekelt ez a téma. - Nem jössz
vissza velem?
- Nem – ráztam meg a fejem. Ha ma már ezt a mozdulatsort nem sikerült vagy
ötvenszer eljátszani, akkor egyszer sem.
- Akkor maradok – nézett rám. A mosolya ott ült az arcán, kedvesen mosolygott.
A szemei csillogtak, ahogy felém pillantott. Még jobban kiemelte az arany
színét. Az levegőt most szaggatottan fújtam ki, nem tudom, hogy miért vált ki
belőlem ilyen érzéseket ez a srác. A szívem hirtelenjében egyre jobban kezdett
dobogni, és a gyomrom is görcsbe rándult. Miért kell ennyire jól kinézned?
- Szépek a szemeid – suttogtam. Ryan arcszíne megint kezdett vörösessé válni.
Még ez is jól állt neki. Az én bőrömön túl furcsán mutatott még a pír is, az
övén aranyos volt.
- Köszi – motyogta, én pedig odahajoltam hozzá, és hirtelen felindulásból egy
puszit nyomtam az arcára, majd egy szó nélkül felpattantam.
- Menj vissza a többiekhez, én sétálok egyet – pillantottam rá, majd az árnyék
felé nyúltam, és percekkel később már a tengernél találtam magam. Mint mondtam, ez egy kibaszott
patkánycsapda, amiből már nem fogok tudni kiszabadulni. Több hozzáfűznivalóm
nincs a mai naphoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése